Vártok Tamara Spanyolországban járt a junior válogatottal

Vártok Tamara vasárnaptól Győrben, majd csütörtöktől Spanyolországban edzőtáborozott a junior nemzeti csapattal. Santandriában tapasztalatszerzés és kísérletezés gyanánt kétszer is összecsaptak a spanyol korosztályos válogatottal. Ifjúsági Eb-győztes, Junior vb-ezüstérmes jobbszélsőnk a nyári romániai korosztályos kontinensviadalra készül Szilágyi Zoltán keretével. Tamara helyzetjelentése! 

„Három siófoki összetartást követően ezúttal Győrben edzettünk négy napot, majd egy nagy utazást követően Spanyolországban két edzőmeccsel folytattuk a válogatott felkészülést a júliusi Európa-bajnokságra. Kifejezetten jót tett szerintem a csapatnak a kiszakadás, környezetváltás, formálta a közösséget az utazás és a kint tartózkodás. A vendéglátóink ellen felemásan szerepeltünk. Az első összecsapás kifejezetten jól sikerült, magabiztos, 11 gólos győzelmet arattunk, majd másnap már csak egy ikszre futotta. Persze ez ilyenkor nem az eredményről szól, rengeteget gyakoroltunk, formálódtunk taktikailag. Egyenlően elosztott játékpercekkel csiszoltuk a rendszereinket. Jól ment nekem is a játék, az első meccsen háromszor is kapuba találtam. A második találkozón csak egy gólt szereztem, mert éreztem a bokámat és elővigyázatosságból már nem mentem vissza. Semmi komoly szerencsére, már teljesen jól vagyok. Városnézésre, csapatépítésre is volt időnk, minden igényt kielégített az utazás. Azt nem állítom, hogy nem vagyok fáradt, de igyekszem összpontosítani az erőforrásaimat, hiszen jön a bajnoki hajrá, még meghúzzuk a végét, aztán irány a nemzeti csapat. A következő összetartás június 12-én veszi kezdetét, ami már közvetlen felkészülés lesz a kontinenstornára. A tervek szerint július 7-én utazunk Romániába, ahol a csoportküzdelmek során a norvégokkal, a franciákkal és a szerbekkel állunk majd szemben.“ Vártok Tamara, Moyra-Budaörs Handball jobbszélső

(Fotók: Cseh Péter)

K&H női kézilabda liga 2024/2025

M
GY
D
V
LG
KG
GK
Pont
1
Győri Audi ETO KC
24
23
0
1
909
565
344
46
2
ftc fradi FTC-Rail Cargo Hungaria
24
22
1
1
853
597
256
45
3
DVSC Schaeffler
24
18
2
4
785
643
142
38
4
esztergom MOL Esztergom
24
19
0
5
741
688
53
38
5
2297386-Váci NKSE logo Vác
24
12
0
12
700
715
-15
24
6
Motherson Mosonmagyaróvári KC
24
11
1
12
678
725
-47
23
7
Kisvárda Master Good SE
24
10
2
12
587
651
-64
22
8
szombathely Szombathelyi KKA
24
8
5
11
671
750
-79
21
9
Alba Fehérvár KC
24
8
1
15
660
698
-38
17
10
hometeam Moyra-Budaörs Handball
24
7
2
15
640
745
-105
16
11
Dunaújvárosi Kohász KA
24
7
1
16
715
796
-81
15
12
Unknown Vasas SC
24
6
1
17
651
784
-133
13
13
TAPPE-Békéscsabai ENKSE
24
4
2
18
656
749
-93
10
14
MTK Budapest
23
4
0
19
627
763
-136
8

Sütihasználat

Weboldalunkon különböző sütiket (cookie-kat) használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a lehető legjobb felhasználói élményt tudjuk számodra nyújtani. További információt az adatkezelési tájékoztatónkban találsz.