Budaörsi alapemberekkel küzd a női strandkézilabda válogatott az Eb-selejtezőkön

Szerda délután Várnába utazott a felnőtt női strandkézilabda válogatott, hogy kivívja az indulás jogát a jövő évi Európa-bajnokságra. A magyar nemzeti csapat három budaörsivel áll rajthoz Bulgáriában: Pinizsi Zoltán szövetségi edző, Vártok Ramóna és Uhrin Lili képviseli hazánkat és a klubunkat. A mieinket kérdeztük!

„A felkészülésünk összességében jól sikerült, elég időnk és kellő számú edzésünk volt ahhoz, hogy lefedjük minden területét ennek a csodálatos játéknak. Hiányérzetem mindössze amiatt lehet, hogy a szűk kerettel viszonylag kevesebbet dolgozhattunk együtt, ugyanakkor maximálisan bízom a lányokban. Kitűnően ismerem őket, hiszen mindegyikükkel dolgoztam már az utánpótlás válogatottban, ezért meglepetés aligha érhet. Kisebb fáradtság mindenkinél fellelhető, de a feladatunk és a célunk mindenki számára egyértelmű. Az ellenfelekről egyelőre kevés ismeretünk van, de a helyszínen és a videózások során alaposan fel tudunk majd készülni belőlük. Előzetesen a lengyel, a francia, az ukrán, horvát és az olasz nemzeti csapatot tartom erősnek, de természetesen bárki okozhat meglepetést. Nem lesz könnyű dolgunk, ám készen állunk és várjuk ezeket a kihívásokat. A budaörsi lányok a csapat meghatározó alakjai, fontos szerep hárul rájuk és biztos vagyok benne, hogy mind Rami, mind pedig Lili maximális koncentrációval és elszántsággal fogja tenni a dolgát. Raminak ráadásul a csapatkapitányi szerepben is helyt kell állnia. Elsődleges és minimális célkitűzésünk a sikeres kvalifikáció elérése, de én igazán csak a dobogóval lennék elégedett!“Pinizsi Zoltán, szövetségi edző

„A felkészülés szerintem jól sikerült, sokat dolgoztunk, hogy összecsiszolódjanak a fogaskerekek. Egységes a csapat, erős a közösségünk, izgatottan várom, hogy mire lesz elég ez a tornán. Kis szünet után tértem vissza a homokra, szeretnék maradéktalanul kiadni magamból mindent. Nem lesz egyszerű dolgunk, hiszen jó ellenfelekkel találkozunk majd, de egy éremmel elégedettek lehetnénk.“ Vártok Ramóna, MBH

„A bő kerettel októberben kezdtük meg a felkészülést. A rossz időben még fedett pályán készültünk, de május óta már akadálytalanul tudtunk edzeni. Júniustól szinte minden héten keddtől péntekig Agárdon voltak edzőtáboraink. Új és nagyon fiatal csapat alakult a nyárra, ezért nagyon hasznos volt számunkra, hogy ilyen sok időt tudtunk fantasztikus körülmények között dolgozni. Az elején kicsit nehezen mentek az edzések, hiszen nem nagyon játszottunk még így együtt, de úgy gondolom, az utolsó edzőtáborok végére egy nagyon jó csapat alakult ki. Az ellenfelekről nehéz mit mondani, hiszen nagyon gyorsan fejlődik a sportág. Nehéz előre jósolni, hogy hova is tudnánk magunkat elhelyezni. Elsősorban a cél, hogy kvalifikáljuk magunkat a jövő évi Európa-bajnokságra, emellett mindenképp szeretnénk éremmel hazatérni, hiszen ez egy nagy lökést adhatna ennek a nagyon lelkes fiatal csapatnak a jövőre nézve.“Uhrin Lili, MBH

Beach Handball Championships 2024, Várna

Július 11. (csütörtök)
10:00 Csehország – Magyarország
15:00 Magyarország – Olaszország

Július 12. (péntek)
11:00 Magyarország – Szlovákia
16:00 Magyarország – Svédország

Július 13. (szombat)
9:00 Magyarország – Franciaország

További részletek: https://beach.eurohandball.com/

Hajrá Magyarország!
(Fotó: budaorshandball.hu/Rédl Dávid)

K&H női kézilabda liga 2024/2025

M
GY
D
V
LG
KG
GK
Pont
1
Győri Audi ETO KC
24
23
0
1
909
565
344
46
2
ftc fradi FTC-Rail Cargo Hungaria
24
22
1
1
853
597
256
45
3
DVSC Schaeffler
24
18
2
4
785
643
142
38
4
esztergom MOL Esztergom
24
19
0
5
741
688
53
38
5
2297386-Váci NKSE logo Vác
24
12
0
12
700
715
-15
24
6
Motherson Mosonmagyaróvári KC
24
11
1
12
678
725
-47
23
7
Kisvárda Master Good SE
24
10
2
12
587
651
-64
22
8
szombathely Szombathelyi KKA
24
8
5
11
671
750
-79
21
9
Alba Fehérvár KC
24
8
1
15
660
698
-38
17
10
hometeam Moyra-Budaörs Handball
24
7
2
15
640
745
-105
16
11
Dunaújvárosi Kohász KA
24
7
1
16
715
796
-81
15
12
Unknown Vasas SC
24
6
1
17
651
784
-133
13
13
TAPPE-Békéscsabai ENKSE
24
4
2
18
656
749
-93
10
14
MTK Budapest
23
4
0
19
627
763
-136
8

Sütihasználat

Weboldalunkon különböző sütiket (cookie-kat) használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a lehető legjobb felhasználói élményt tudjuk számodra nyújtani. További információt az adatkezelési tájékoztatónkban találsz.