Ezüstérmet és hasznos tapasztalatokat szereztünk a II. Collagenius Kupán


Nemzetközi felkészülési tornán szurkolhattunk a hétvégén női felnőtt csapatunknak. A második alkalommal megrendezésre kerülő Collagenius Kupán idén a házigazda Alba Fehérvár KC mellett a szlovák rekordbajnok Iuventa Michalovce és a cseh Házena Kynžvart lépett pályára a Köfém Sportcsarnokban. Buday Dániel vezetőedző összegzett honlapunknak!

Nagyon örültük a meghívásnak, hiszen tavaly is színvonalas rendezés és erős csapatok vártak minket a Collagenius Kupán! Az idei torna is hasonlóan hasznos tapasztalatokkal szolgált. A kitűnő játékerőt képviselő fehérváriak mellett a külföldi alakulatok is emelték a megmérettetés színvonalát. A legfőbb célunk továbbra is az volt, hogy a jelentősen átalakult keretünk tagjai ismerkedjenek egymással a pályán élesebb körülmények között is. Ennek megfelelően el lettek osztva a játékpercek a három mérkőzésen. Mindig megvoltak a kis részfeladatok, amiből többet szerettem volna látni. Sok információt kapott a szakmai stáb a játékosokról, kielemezzük a történteket és hasznosítjuk a folyatatásban. Most még az alapozás közepén beleférnek a ziccer hibák és a meg nem értések. Kifejezetten tetszett a lányok szellemisége, ahogy küzdöttek egymásért. Még egyszer köszönjük a meginvitálást!”Buday Dániel, MBH vezetőedző

II. Collagenius Kupa (Székesfehérvár)
Alba Fehérvár KC – Moyra-Budaörs Handball 28–25 (13–10)
Házena Kynžvart – Moyra-Budaörs Handball 29–36 (16–23)
Moyra-Budaörs Handball – Iuventa Michalovce 31–22 (17–11)
(Helyszín: Köfém Sportcsarnok, Verseci utca 1-15.)

További eredmények:
Iuventa Michalovce – Házena Kynžvart 31-35 (19-21)
Alba Fehérvár KC – Iuventa Michalovce 21-28 (8-11)
Házena Kynžvart – Alba Fehérvár KC 29-34 (13-16)

A II. Collagenius Kupa végeredménye:
Alba Fehérvár KC 4 pont
Moyra-Budaörs 4 pont
Házena Kynzvart 2 pont
Iuventa Michalovce 2 pont

Különdíjasok:
A torna MVP-je: Tamara Smbatian (Alba Fehérvár KC)
Legjobb kapus: Adéla Srpová (Házena Kynžvart)
Gólkirálynő: Annmaria Lauko (Házena Kynžvart)

(Fotó: Bodnár Lajos)

K&H női kézilabda liga 2025/2026

M
GY
D
V
LG
KG
GK
Pont
1
Győri Audi ETO KC
11
11
0
0
400
246
154
22
2
ftc fradi FTC-Rail Cargo Hungaria
11
10
0
1
373
260
113
20
3
DVSC Schaeffler
11
10
0
1
363
259
104
20
4
esztergom MOL Esztergom
11
7
1
3
356
299
57
15
5
Alba Fehérvár KC
10
7
0
3
269
248
21
14
6
Motherson Mosonmagyaróvári KC
11
5
1
5
296
280
16
11
7
2297386-Váci NKSE logo Vác
10
5
1
4
293
280
13
11
8
Kisvárda Master Good SE
10
4
0
6
257
292
-35
8
9
szombathely Szombathelyi KKA
10
3
2
5
280
323
-43
8
10
Unknown Vasas SC
10
3
1
6
270
305
-35
7
11
hometeam Moyra-Budaörs Handball
11
2
2
7
274
329
-55
6
12
neka_logo_new NEKA
10
2
0
8
249
306
-57
4
13
Dunaújvárosi Kohász KA
11
0
2
9
263
368
-105
2
14
1799883-tigris_kozarmisleny1000 Kozármisleny KA
11
0
0
11
239
387
-148
0

Sütihasználat

Weboldalunkon különböző sütiket (cookie-kat) használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a lehető legjobb felhasználói élményt tudjuk számodra nyújtani. További információt az adatkezelési tájékoztatónkban találsz.