
Értékes élvonalbeli tapasztalattal rendelkező, céltudatos balszélsővel erősödik nyártól női felnőtt csapatunk. Sallai Nikolett egyéves kontraktust szignózott klubunknál.
Niki Siófokon kezdett kézilabdázni, onnan a NEKA-hoz igazolt, majd az MTK Budapesthez, ahol stabil NBI-es játékos lett. A korosztályos válogatottakban végig járta a lépcsőfokokat, junior Európa-bajnoki bronzérmig jutott címeres mezben. Később Egerben, Dunaújvárosban majd Szombathelyen folytatta pályafutását.
„Korábban már többször is felmerült, hogy Budaörsön folytatom a pályafutásomat. Hiszek abban, hogy mindennek akkor jön el az ideje, amikor meg kell történnie. Mindig is szimpatizáltam a budaörsi csapat jó közösségével és a tudatos, fokozatos építkezésével. Tudom, hogy rendezett környezet, felkészült szakmai stáb vár, többeket is jól ismerek a keretből. A mérkőzéstapasztalatom alapján én is a rutinosabb játékosok közé tartozom, de ezt természetesen bizonyítanom kell a pályán nyújtott teljesítményemmel is. Szeretném a tudásom legjavát adni a csapatnak, és mindenben segíteni a közös célok elérését. Várom a rám bízott feladatokat, úgy gondolom, mindig van lehetőség a fejlődésre, egyéni és csapatszinten egyaránt. Szerintem a Budaörs helye minimum továbbra is az erős középmezőnyben van, de én még ennél magasabbra is fel szeretném tornázni a társakkal a lécet.” – Sallai Nikolett
Névjegy:
Sallai Nikolett
Poszt: balszélső
Született: Budapest, 1998. november 3.
Magasság: 170 cm
Korábbi klubjai: Szombathely, Dunaújváros, Eszterházy, MTK, NEKA, Siófok
Válogatottság: junior Európa-bajnoki bronzérmes, korábbi ifjúsági válogatott
Győri Audi ETO KC
FTC-Rail Cargo Hungaria
DVSC Schaeffler
MOL Esztergom
Vác
Alba Fehérvár KC
Kisvárda Master Good SE
Motherson Mosonmagyaróvári KC
Vasas SC
Szombathelyi KKA
NEKA
Kozármisleny KA
Dunaújvárosi Kohász KA