Amennyi az erőnkből telik

Szerda este a K&H női liga nyitófordulójában a Ferencváros otthonában kezdik meg bajnoki szereplésüket a mieink. A találkozót megelőzően a budaörsi oldalról Szekerczés Luca társcsapatkapitány és Pinizsi Zoltán másodedző osztotta meg várakozásait az összecsapással kapcsolatban.

„Nagyon gyorsan teltek a munkás hetek, de amit elterveztünk, azt gyakorlatilag meg is valósítottuk a felkészülés során. Fizikálisan és taktikailag is közel vagyunk ahhoz, hogy a közeljövőben méltó ellenfelei legyünk a közvetlen riválisainknak. Amennyire az erőnkből telik, szeretnénk harcra késztetni a Ferencvárost. Nyilván az érdemi része számunkra a bajnokságnak ezután az összecsapás után kezdődik, de a rajton igyekszünk minél többet megmutatni a karakterünkből és az egyéniségünkből.” – Pinizsi Zoltán, másodedző

A játékosok is izgatottan várják már a szezon kezdetét. Szekerczés Luca társcsapatkapitány kiemelte, hogy mindenki a maximumot nyújtotta a nyári munkában, az újonnan érkezők pedig sikeresen beilleszkedtek a közösségbe. A Ferencváros ellen tovább csiszolhatják taktikai repertoárjukat és játékukat. A nehéz feladat ellenére a csapat célja egy korrekt, jó mérkőzés, amellyel eredményesen indíthatják a szezont.

Ferencváros nyári játékosmozgás:
Érkezett: Anna Kristensen (kapus, Esbjerg),  Csíkos Luca (balátlövő, Vác) Elizabeth Omoregie (irányító, CSM Bucuresti), Lysa Tchaptchet (beálló, Odense), Michala Möller (balátlövő, Esbjerg)
Távozott: Darja Dmitrijeva (irányító, CSM Bucuresti), Dragana Cvijics (beálló, visszavonult), Janurik Kinga (kapus, Corona Brasov), Laura Glauser (kapus, Rapid Bucuresti), Orlane Kanor (balátlövő, Rapid Bucuresti)
Kölcsönbe távozott: Csíkos Luca (balátlövő, Thüringer HC), Mészáros Virág (kapus, NEKA – legutóbb kölcsönben Vasas)

2026. szeptember 2. (szerda) 18:00
K&H női liga – 1. forduló
FTC-Toyota Kovács –Moyra-Budaörs United Shipping
(Helyszín: Elek Gyula Aréna – Budapest, Kőbányai út 47./B)

Játékvezetők: Szedmák Márton, Dr. Tóth Tamás
Versenybírók: Palkovits Dávid, Babity István

A találkozót élőben közvetíti a Sport1.

Általános tudnivalók
A Moyra-Budaörs United Shipping bajnoki menetrendje elérhető ITT!
A sportesemény résztvevője a belépésre szolgáló igazolás átvételével elfogadja, hogy a szervező által a hivatalos honlapján, valamint a sportlétesítmény pénztárainál és beléptetőpontjainál kifüggesztett pályarendszabályokat betartja. A résztvevő továbbá kifejezetten engedélyezi, hogy a sportrendezvény ideje alatt róla kép- és hangfelvétel készíthető! Kapcsolat: info@budaorshandball.hu

Tempó Budaörs!
(Fotó: budaorshandball.hu/Pozsonyi Roland archív)
#FTCMBUS #beharangozo #kezilabda #nbi #khliga #tempobudaors #tippmix

K&H női liga 2026/2027

M
GY
D
V
LG
KG
GK
Pont
1
Győri Audi ETO KC
0
0
0
0
0
0
0
0
2
FTC_cimer FTC-Toyota Kovács
0
0
0
0
0
0
0
0
3
DVSC Skyline
0
0
0
0
0
0
0
0
4
esztergom MOL Esztergom
0
0
0
0
0
0
0
0
5
2297386-Váci NKSE logo Vác
0
0
0
0
0
0
0
0
6
Alba Fehérvár KC
0
0
0
0
0
0
0
0
7
Kisvárda Master Good SE
0
0
0
0
0
0
0
0
8
Motherson Mosonmagyaróvári KC
0
0
0
0
0
0
0
0
9
hometeam Moyra-Budaörs United Shipping
0
0
0
0
0
0
0
0
10
Unknown Vasas SC
0
0
0
0
0
0
0
0
11
szombathely Szombathelyi KKA
0
0
0
0
0
0
0
0
12
neka_logo_new NEKA
0
0
0
0
0
0
0
0
13
színes mtk logo lyukasztva MTK Budapest
0
0
0
0
0
0
0
0
14
eszterhazy.pdf Eszterházy SC
0
0
0
0
0
0
0
0

Sütihasználat

Weboldalunkon különböző sütiket (cookie-kat) használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a lehető legjobb felhasználói élményt tudjuk számodra nyújtani. További információt az adatkezelési tájékoztatónkban találsz.