Budaörsi özön a válogatottakban

Tizennégy játékosunk és két edzőnk kapott meghívót a héten a válogatottakba! Nézzük át, ki merre jár a héten.

Hudák Emma szeptember 21-27. között a felnőtt szlovák válogatottal edzőtáborozik Somorján. A közös tréningeken túl egy osztrákok elleni felkészülési mérkőzés vár társcsapatkapitányunkra szombaton.

Kassa Fruzsina a női junior válogatott összetartására kapott meghívót szeptember 21-25. között Sukoróra. A Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémián a keret új szakvezetéssel, Horváth Roland irányításával kezdi meg a közös munkát.

Tóth Boglárka, Tötös Dóra, Szeverényi Gréti, Tamás Patrícia, Krajczár Adél, Kohlhoffer Maja és Mezővári Lili a női ifjúsági válogatottal ugyancsak Sukorón készül a héten a sportág történetének első hivatalos U16-os világbajnokságára. A korosztályváltással az MKSZ döntéshozói megerősítették pozíciójában a nyílt Európa-bajnokságon ezüstérmes szakmai stábot. Hornyák Ágnes másodedzőként, Sirina Irina kapusedzőként dolgozik a folytatásban is a nemzeti csapattal. Néhány hetük maradt csupán a következő megmérettetésig, hiszen az IHF marokkói tornájára október 15-24. között kerül sor Agadirban.

A női serdülő válogatott hétfői és keddi edzéseire Csurka Zoé, Halmai Csinszka, Petrényi Szonja és Prukker Norina kapott meghívást Budaörsről. A lányok a hetet Balatonbogláron, a NEKA-n kezdik.

Megkezdi felkészülését a 2027-es világbajnokságra és Európa-bajnokságra a magyar ifjúsági leány strandkézilabda válogatott is. A bő keret első összetartását szeptember 21-23. között rendezik meg Agárdon. Budaörsöt Debreczeni Lora képviseli.

Sérülésmentes, sikeres felkészülést kívánunk mindenkinek!

(Fotó: budaorshandball.hu/Pozsonyi Roland)

K&H női liga 2026/2027

M
GY
D
V
LG
KG
GK
Pont
1
esztergom MOL Esztergom
3
3
0
0
125
79
46
6
2
Győri Audi ETO KC
3
3
0
0
110
66
44
6
3
FTC_cimer FTC-Toyota Kovács
3
3
0
0
109
70
39
6
4
DVSC Skyline
3
3
0
0
109
76
33
6
5
szombathely Gravitáció SZKKA
3
1
1
1
87
88
-1
3
6
Kisvárda Master Good SE
3
1
1
1
71
92
-21
3
7
Alba Fehérvár KC
3
1
0
2
73
78
-5
2
8
hometeam Moyra-Budaörs United Shipping
3
1
0
2
82
88
-6
2
9
2297386-Váci NKSE logo Vác
3
1
0
2
91
105
-14
2
10
Unknown Vasas SC
3
1
0
2
75
91
-16
2
11
színes mtk logo lyukasztva MTK Budapest
3
1
0
2
83
102
-19
2
12
neka_logo_new NEKA
3
1
0
2
76
102
-26
2
13
Motherson Mosonmagyaróvári KC
3
0
0
3
81
100
-19
0
14
eszterhazy.pdf Eszterházy SC
3
0
0
3
72
107
-35
0

Sütihasználat

Weboldalunkon különböző sütiket (cookie-kat) használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a lehető legjobb felhasználói élményt tudjuk számodra nyújtani. További információt az adatkezelési tájékoztatónkban találsz.