„Erősebbek és rutinosabbak lettünk“ – Mihály Attila

Péntek 17.30-tól újra pályán NB I-es csapatunk. A budaörsi lányok hazai pályán a Dunaújváros ellen kezdik a felkészülési mérkőzések sorát. Két hét kemény alapozás után kapnak ismét meccsterhelést a lányok. Mihály Attila vezetőedzőt kérdeztük az eddigi munkáról és a pénteki edzőmérkőzésről.

„Az előző évekhez hasonlóan nagyon pozitív és szorgalmas a társaság. Amit eddig elterveztünk, maradéktalanul teljesítettük. Úgy gondolom, ott tartunk jelenleg, ahol tartanunk kell. A nyáron érkezett közénk pár olyan játékos, aki miatt meg fog változni a játékunk képe, erősebbek és rutinosabbak lettünk. Két hét elég kemény képességfejlesztő edzésen vannak túl a lányok, a taktikai részt még csak érintőlegesen kezdtük el. Az előttünk álló felkészülési mérkőzések hasznosak abból a szempontból, hogy megtudjuk, milyen irányba érdemes indulni taktikailag a folyamatos technikai képzés mellett. Nagy terhelésből érkeznek, így érdekes lesz a pénteki edzőmérkőzés abból a szempontból, hogy az akarati tényezőket pluszban mennyire tudják mozgósítani a lányok. Nincsen eredménykényszer, de azt elvárom, hogy az utolsó pillanatig teljes erőbedobással hajtson a csapat. Mindenki meg fogja kapni a lehetőséget már pénteken a Dunaújváros ellen. Egy-egy páros kapcsolatra nagyon kíváncsi leszek, szeretném, ha a második-harmadik hasonló momentum utána játékosaim olvasnák a játékot. Fontos lesz a labda nélküli támadó technika és a megállító faultok. Ezekkel korábban voltak problémáink.” – összegezte honlapunknak gondolatait Mihály Attila vezetőedző.

Felkészülési mérkőzés:
Budaörs Handball – Dunaújvárosi Kohász KA

2016. augusztus 5. – 17.30
Budaörs Városi Sportcsarnok (2040 Budaörs, Hársfa utca 6.)

A belépés díjtalan!

Sütihasználat

Weboldalunkon különböző sütiket (cookie-kat) használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a lehető legjobb felhasználói élményt tudjuk számodra nyújtani. További információt az adatkezelési tájékoztatónkban találsz.