Klubunk vezetői, edzői, felnőtt játékosai és dolgozói szombat este felhőtlen hangulatú, közös vacsora keretében tekintettek vissza a 2016-os évre, ünnepelték a karácsonyt. A hagyományoknak megfelelően a csapat tagjai a korábban titokban kihúzott társaikat kreatívabbnál kreatívabb személyre szóló versek kíséretében ajándékozták meg. Az idei évzáró rendhagyónak mondható abból a szempontból, hogy a munkának még koránt sincs vége erre az évre, hiszen december 30-án fontos bajnoki mérkőzés vár az együttesre.
Kálóczi Imre, a Budaörs Handball társadalmi elnöke ünnepi beszédében mindenkinek békés, boldog ünnepeket kívánt. Megköszönve az eddig elvégzett munkát hangsúlyozta, a szezon nagy része még előttünk áll, ahhoz pedig, hogy elérjük a célkitűzéseinket, száztíz százalékot kell nyújtania a közeljövőben a klub összes játékosának, szakvezetőjének és irodai munkásának egyaránt.
Áldott karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánunk mindenkinek a Budaörs Handball játékosai, szakvezetői és munkatársai nevében!