(Fotó: v-man.hu/Fehér Viktor)
Pásztor Noémi és Horváth Laura után Lukovics Boglárka a harmadik NEKA nevelés, aki Budaörsre kerülhet. A tehetséges fiatal balszélső két év és két keresztszalag szakadás után hamarosan visszaállhat. Budaörsön rehabilitál és próbajátékon vesz részt, Pázmándon pedig lehetőséget kap, hogy belerázódjon a játékba.
„Hatévesen szivacslabdával kezdtem az ismerkedést a sportággal. Hamar jó barátságot kötöttünk, megfogott a játék szépsége, így az ötödik osztályt már az Óbudai Kézilabda Iskolában kezdtem. Öt évvel később, 2013 februárjában meghívót kaptam a serdülő válogatottba, innen pedig egyenes út vezetett a NEKA-ra, ahol négy évet töltöttem el. 2016. decemberében keretszalag szakadást szenvedtem a jobb térdemben. Rá 9 hónappal, mikor visszaálltam, elszakadt a bal térdem is. A második műtét után sem volt kérdés a folytatás számomra, az az álmom, hogy egy nap az első osztályban és a felnőtt válogatottban játsszak. Több olyan játékos példája van előttem, aki komoly sérülés után a legmagasabb szinten tért vissza. A budaörsi vezetőkkel abban maradtunk, hogy a rehabilitáció után próbajátékon veszek részt az NB I-es csapatnál, Pázmándon pedig belerázódhatok a ritmusba. Keményen fogok dolgozni, szeretnék bizonyítani és megmutatni magam ezen a szinten is.” – Lukovics Boglárka
Névjegy:
Lukovics Boglárka Ágnes
Poszt: balszélő
Született: Budapest, 1998. november 17.
Magasság/súly: 177 cm / 62 kg
Korábbi klubjai: ÓKSI, NEKA
Válogatottság: korábbi serdülő és ifjúsági válogatott