Felelősség ide, teher oda, győzni kell!

Kedd délután 17 órától a K&H liga 18. fordulójában a sereghajtó Eszterházy SC-t fogadja hazai pályán a Moyra-Budaörs Handball. Neukum Tamás vezetőedző és Gerháth Fanni nyilatkozott honlapunknak a sorsdöntő találkozó előtt.

Jegyinfó ITT!

https://www.facebook.com/budaorshandball/videos/322460235080203/


„Nagyon sok munkával felvértezve készen állunk a holnapi mérkőzésre! Úgy érzem, jót tett az egy hónapos bajnoki szünet a csapatnak, leülepedett az a munka, amit elkezdtünk november végén. Az edzések és a gyakorló mérkőzések mellett arra is volt időnk, hogy helyretegyük magunkban a korábbi váratlan eredményeket. A felkészülési mérkőzések során rengeteg jó megoldást láttam a lányoktól, megfelelő hozzáállás mellett egyre sűrűbben alkalmazták azokat a taktikai elemeket, amiket megbeszéltünk. Nagyon hasznos időszak áll mögöttünk. Nem könnyű az Eger ellen kézilabdázni, rendkívül lelkesek, gyakorlatilag mindenféle teher nélkül játszanak. Mindenképpen ki kell használnunk a hazai pálya előnyét, a felelősség és a nyomás mellett a lehető legjobb játékkal meg kell nyernünk a meccset!”Neukum Tamás, Moyra-Budaörs Handball vezetőedző

„Volt egy szusszanásnyi pihenőnk, hogy feltöltődjünk az előttünk álló kőkemény két hónapra. Az edzőmérkőzések sikeresek voltak, be tudtuk gyakorolni azokat az elemeket, amiket szeretnénk megvalósítani az előttünk álló mérkőzésdömping során. Innentől teljes gőzzel előre a szezon végéig! Egerben hibáztunk, hogy esélyt adtunk nekik, hazai pályán ezt nem tehetjük meg. Végig a kezünkben szeretnénk tartani a mérkőzést, hogy gond nélkül itthon tartsuk a két pontot.”Gerháth Fanni, Moyra-Budaörs Handball átlövő

K&H liga 18. forduló
Moyra-Budaörs Handball – Eszterházy SC
2019. március 26. (kedd) 17:00

Teljes program: 
13:00 Moyra-Budaörs Handball női ifjúsági – NEKA II. (ingyenes)
15:00 Moyra-Budaörs Handball serdülő lány – NEKA II. (ingyenes)
kb. 16:15 Lelátó kiürítése
17:00 Moyra-Budaörs Handball – Eszterházy SC (K&H liga)

Helyszín: BVUSS (2040 Budaörs, Hársfa utca 6.)
Játékvezetők: Felhő Ferenc, Öcsi Tamás 
Versenybírók: Csőregi László, Németh Miklós
Játékvezető ellenőr: Soltész Iván

https://www.facebook.com/147475985335921/videos/227450038118010/

Jegyek

NB I-es bajnoki mérkőzésekre jegyet elővételben az aktuális meccs hetében hétköznapokon 10-16 óra között a BVUSS (2040 Budaörs, Hársfa utca 6.) kézilabda irodájában SZEMÉLYESEN KÉSZPÉNZZEL lehet vásárolni. Online jegyvásárlásra nincs lehetőség!

Belépőt FOGLALNI a jegy@budaorshandball.hu email címen lehet. A félrerakott jegyeket a mérkőzés kezdete előtt minimum 40 perccel át kell venni pénztárainknál. A klub fenntartja a jogot, hogy az időben át nem vett foglalásokat törölje.

Mérkőzésnapokon egy órával a kezdés előtt a budaörsi sportcsarnok bejáratainál vásárolhatnak jegyet kizárólag KÉSZPÉNZZEL a szurkolók.

A játékhét további mérkőzései:

2019. március 27. (szerda)
18:00 DVSC – FTC
18:00 DKKA – Kisvárda
18:00 Vác – Győr
18:00 Siófok – Békéscsaba
18:30 Mosonmagyaróvár – ÉRD

2019. március 30. (szombat)
18:00 Győr – Siófok
18:00 FTC – DKKA
18:00 Eszterházy – DVSC
18:00 MTK – Budaörs
18:30 Mosonmagyaróvár – Alba

2019. március 31. (vasárnap)
18:00 ÉRD – Békéscsaba
18:00 Kisvárda – Vác

TEMPÓ BUDAÖRS!

(Fotó: budaorshandball.hu/Pozsonyi Roland)

Sütihasználat

Weboldalunkon különböző sütiket (cookie-kat) használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a lehető legjobb felhasználói élményt tudjuk számodra nyújtani. További információt az adatkezelési tájékoztatónkban találsz.