Kemény csaták után tér haza a felnőtt csapat

0
37

Szekszárd és Csurgó után szombaton újra Budaörsön játszik a női felnőtt csapat. Továbbra sem találtunk legyőzőre, ugyanakkor egy percre sem engedhetünk ki a pályán. Soros ellenfelünk ősszel a bajnokságban keményen megizzasztotta a mieinket, hasonló, acélos ütközetre, jól felkészített csapatra számítunk. Kiskartali Zsófia és Buday Dániel vezetőedző adott friss helyzetjelentést számunkra!

2021. március 27. (szombat) 18:00
NB I/B nyugat – 16. forduló
Moyra-Budaörs Handball – Szentendrei NKE
(Helyszín: BVUSS – Budaörs, Hársfa u. 6.)
Zárt kapus, élő közvetítés TV2040 (Youtube, Digi 160, Vodafone 508).

„Ősszel is hangsúlyoztam, hogy a bajnokság megnyerése nagyon nehéz feladat, komoly kihívás 22 mérkőzésen keresztül folyamatosan koncentrálni, magas szinten teljesíteni. Tudtam, hogy lesznek ilyen hullámvölgyek, hullámhegyek, amibe Csurgón kerültünk, ugyanakkor jól reagált a csapat. A második félidőben összeszedetten, jól játszottunk, az egyéni teljesítmények is megjöttek. Nem könnyen, de begyűjtöttük a két pontot, ami a jelenlegi helyzetben a legfontosabb. Nehéz sorozaton estünk át, sérülések, hiányzók, halasztott mérkőzések ellenére jól jöttünk ki belőle. Tartjuk a pozíciót, amire gondoltam. Volt végre egy nyugodt hetünk, amikor zavartalanul készülhettünk, sikerült rendezni a sorokat, fizikálisan rendben vagyunk, tisztességesen felkészültünk a szombati mérkőzésre. Kellemetlen stílusban játszanak a szentendreiek, mindenféleképpen oda kell figyelnünk és szervezetten játszanunk. Hazai pályán alapelvárás, hogy itthon tartsuk a pontokat, de ehhez maximális koncentráció szükségeltetik. Bízom benne, hogy olyan játékosoknak is tudok lehetőséget adni, akinek eddig kevesebb játékperc jutott.”Buday Dániel, Moyra-Budaörs Handball vezetőedző 

„Hosszú utazást követően kicsit álmosan kezdtük a mérkőzést Csurgón. Fegyelmezetlen védekezés és gyenge helyzetkihasználás jellemezte a játékunkat. A fordulást követően felkeményedtünk hátul és megjött a kapusteljesítmény is, igazi csapatmunka volt a két pont megszerzése. A bajnokságban ősszel a Szentendre alaposan megnehezítette a dolgunkat. Fiatal, lelkes csapat, nincs semmi vesztenivalójuk. Fontos lesz, hogy az első perctől kezdve mi domináljunk a mérkőzésen. Bízom benne, hogy itthon tudjuk tartani a két pontot.” Kiskartali Zsófia, Moyra-Budaörs Handball balszélső

A játékhét további mérkőzései:

2021. március 26. (péntek)
18:00 Rinyamenti KC – NEKA

2021. március 28. (vasárnap)
14:00 Sylver OPS Szombathely U20 – Kozármisleny SE
18:00 Csurgói NKC – DKKA U20
18:00 Szekszárdi FGKC – Mohácsi TE 1888

TEMPÓ BUDAÖRS!

(Fotó: budaorshandball.hu / Pozsonyi Roland)