Horváth Laura és Braun Csenge is velünk tart az élvonalba – 2021/2022 MBH VI. rész

Tovább körvonalazódott a 2021/2022-es NB I-es keret. Horváth Laura egy évvel meghosszabbította nyáron lejáró kontraktusát, míg Braun Csenge átigazolt klubunkhoz a DKKA-tól és aláírt 2023 nyaráig. Fiatalok, tehetségesek, motiváltak és Budaörsön tervezik a jövőjüket!

„A bajnoki cím és a feljutás öröme mellett úgy érzem, három szezont követően is bőven akad még feladatom Budaörsön. Az első évemben kiestünk és műteni kellett a vállamat, a másodikban törölték a bajnokságot a világjárvány következtében és az NB I/B-ben ragadtunk, aztán idén végre – “kalandos” körülmények közt, kemény munka árán –, meg tudtuk valósítani a céljainkat. Nyáron új időszámítás kezdődött a csapatnál, mindent az alapoktól újra átvettünk, egy egészen más szisztémát hozott magával a szakmai stáb. Anno az első budaörsi interjúban meg is jegyeztem, hogy egy férfiasabb játékstílust képviselő gárdában tudom leginkább elképzelni magam, mindez most apránként valósággá válik házon belül. Kihívásokkal teli szezonunk volt, a csapat jelentős része átesett a betegségen, sok mérkőzést kellett halasztanunk, összesűrűsödtek a feladatok, ugyanakkor plusz motivációt jelentett, hogy folyamatosan jöttek a sikerek. Még most sem engedtük ki a gyeplőt, a hétvégén jelenésünk van Mohácson, hibátlan mutatóval szeretnénk rövid, kiérdemelt pihenőre térni. Nyáron sűrű hetek, kemény fizikális és mentális felkészítés vár ránk, hogy újra felvegyük az élvonal ritmusát. A bajnoki meccsek mellett voltak idén biztató NB I-es csapatok elleni kupa mérkőzéseink, amik igazolták, hogy jó úton haladunk. Egy biztos, egységes csapatként érkezünk meg a legjobbak közé. Jósolni nem szeretnék, főleg, hogy alakulóban vannak még az erőviszonyok, de a nyerhető találkozókon túl meglepetés pontokat is szeretnénk a zsákba tenni. Magamtól azt várom, hogy egyre kisebb legyen a kilengés a játékomban. Fiatal vagyok még, lesznek hullámok a teljesítményemben, de egyre érettebb, komplexebb játékossá szeretnék válni. Most már tényleg minden külső és belső körülmény adott, visszaértem a vállműtétem előtti pontra, teljes az önbizalmam, tudat alatt sem féltem magam, felszabadultan mozgok és hozok egyre jobb döntéseket a pályán. A helyemen vagyok!”Horváth Laura, Moyra-Budaörs Handball átlövő

Braun Csenge sajnos csak az első négy bajnokin és a Magyar Kupa I. fordulójában tudta a pályán segíteni idén a lányokat, miután ősszel edzésen keresztszalag szakadást szenvedett. A műtét után a szezon hátralévő részében a teljes felépüléséért dolgozott.

„Nemsokára öt hónapos lesz a térdem, már futok, ugrálok, labdázok, néhány feladatba, játékba be is tudok állni a lányokhoz. Megfelelő ütemben halad a rehabilitációm, kitartóan teszem a dolgom, hogy nyáron teljes értékű játékosként kezdhessem a csapattal az alapozó időszakot. Áldozatokat kell hoznom ennek érdekében, a következő hetek a korábbi évekkel ellentétben nem a pihenésről és a strandkézilabdáról fognak szólni. A sérülés ténye mellett lelkileg nehéz volt helyretenni magamban, hogy még csak nem is meccsen, éles körülmények között, hanem edzésen, játék közben, kontakt nélkül sérültem meg. Megterhelő időszak volt, de most már jól vagyok, látom és érzem a haladást. Nehéz volt a lelátóról nézni a meccseket, hogy nem tudtam beszállni segíteni, ugyanakkor nagyon örülök neki, hogy sikerült behúzni a bajnoki címet. Érdekes, hogy az elvárások ellenére mennyire felszabadultan, görcsösség nélkül teljesített a csapat, sikerült a nyomásból motivációt nyerni. Nem okozott komolyabb fejtörést, hogy elfogadjam-e a klub kétéves ajánlatát. Nagyon szívesen maradok, szeretek ennek a közösségnek a tagja lenni. Kezdetben stabil, megbízható, idővel akár meghatározó játékossá érni. Különösen motivál, hogy végre egy zavartalan, teljes szezont tölthessek el az élvonalban. Meglátásom szerint jól halad az építkezés Budaörsön, izgatottan várom, hogy mit tartogat számunkra a jövő. A munkát ígérem, nem fogjuk elspórolni.”Braun Csenge, Moyra-Budaörs Handball balszélső

Moyra-Budaörs Handball 2021/2022
Játékos bejelentések: 
Schneider Éva
Tóth Melinda
– Nagy Lívia
– Jelena Agbaba
– Szabó-Májer Krisztina
– Horváth Laura és Braun Csenge
– Palotás Fanni és Smid Eszter
– Hajduch Csenge és Szalai-Szita Katalin
– Pálos-Bognár Barbara
– Zsigmond Viven és Szabadfi Ágnes
– Sipeki Flóra és Vártok Ramóna
– Jovovity Jovana

Sütihasználat

Weboldalunkon különböző sütiket (cookie-kat) használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a lehető legjobb felhasználói élményt tudjuk számodra nyújtani. További információt az adatkezelési tájékoztatónkban találsz.