Tóth Melinda a fedélzeten

Rutinos balszélsővel erősödött tovább Buday Dániel élvonalbeli női felnőtt kerete. A Ferencvárossal korábban bajnoki címet nyerő Tóth Melinda egyéves kontraktust szignózott Budaörsön. 

Tóth Melinda a ferencvárosi utánpótlásból indulva NB I-es bajnoki címig (2014/2015) jutott a Népligetben. Útközben korosztályos válogatottként a meggypiros címeres mezt is magára ölthette. Később további szép szakmai sikereket elérve a pályán, megjárta az MTK-t, a Debrecent, a Mosonmagyaróvárt és a Vasast is. Tavaly az angyalföldiek feljutást érő NB I/B-s bajnoki címéből 20 meccsen, 90 góllal vette ki a részét. 

„Emberpróbáló, nehezebb időszakot követően a Vasasban újra felépítettem magam. Egyre jobban ment a játék a bajnoki címmel és feljutással záruló, koronavírussal tarkított szezonban. Ezúton is köszönöm, hogy ehhez minden körülményt biztosított a klub számomra. Úgy érzem, most jött el az ideje a váltásnak, új impulzusokra, friss lendületre van szükségem, hogy még egy szinttel magasabbra lépjek. Budaörs a főváros közvetlen közelében minderre remek lehetőséget kínál, minden adott az NB I-es kiteljesedéshez. Csupa jó emlékem van a közös meccsekről, várom már, hogy személyesen is megtapasztaljam a híresen jó, családias, pozitív légkört. A rutinom mellett nagy harcosnak tartom magam, bármit megtennék a csapatomért és a társaimért. Örök maximalistaként az utolsó percig hajt a bizonyítási vágy, keményen megyek előre. Sok még a kérdőjel az ellenfelekkel és az erőviszonyokkal kapcsolatban, de formálódó keretünk sokra hivatott. A bentmaradás alapelvárás, de a képességeink alapján szerintem az első nyolcba is beférhetünk. Izgatottan várom már, hogy tömött lelátók előtt játszhassak Budaörsön!“ Tóth Melinda

Névjegy:
Tóth Melinda
Poszt: balszélső
Született: Budapest, 1994. augusztus 5.
Magasság/súly:  170 cm / 65 kg
Korábbi klubjai: FTC, MTK, DVSC, Mosonmagyaróvár, Vasas
Válogatottság: korábbi ifjúsági és junior válogatott

Moyra-Budaörs Handball 2021/2022
Játékos bejelentések: 
Schneider Éva
Tóth Melinda
– Nagy Lívia
– Jelena Agbaba
– Szabó-Májer Krisztina
– Horváth Laura és Braun Csenge
– Palotás Fanni és Smid Eszter
– Hajduch Csenge és Szalai-Szita Katalin
– Pálos-Bognár Barbara
– Zsigmond Viven és Szabadfi Ágnes
– Sipeki Flóra és Vártok Ramóna
– Jovovity Jovana

Sütihasználat

Weboldalunkon különböző sütiket (cookie-kat) használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a lehető legjobb felhasználói élményt tudjuk számodra nyújtani. További információt az adatkezelési tájékoztatónkban találsz.