Munkába állt friss junior Európa-bajnokunk

Szabó Anna hétfőn reggel edzésre jelentkezett Budaörsön. Ahogy arról július 16-án beszámoltunk, makulátlan mérleggel, a döntőben a dánok ellen kilenc góllal diadalmaskodva lett Eb-aranyérmes a magyar női junior válogatott Romániában. Fiatal bajnok balszélsőnk egy szűk hét jól megérdemelt extra pihenőt és a költözést követően pénteken már a BVUSS lelátójáról figyelte a Vasas elleni felkészülési meccsünket, majd hétfőn csatlakozott az alapozó budaörsi kerethez. Villáminterjú!

Hogy élted meg a torna rájátszását? 
Igyekeztem kiélvezni minden pillanatát, hiszen ezekről az alkalmakról álmodtam, mikor kézilabdázni kezdtem. A legtöbb esetben a hajráig nyitott volt a mérkőzések végkimenetele, szoros csatákat vívtunk. Fontos, hogy éles körülmények között is jól bírtuk a nyomást. A dánok vélhetően el akarták kerülni a házigazdákat, így sodródtak bele egy hosszabbításos elődöntőbe a portugálokkal a finálé előtt. A románok elleni elődöntőn zseniális lelátói hangulat adta meg a mérkőzés rangjának megfelelő körítést. Összesen nem játszottunk még annyi ember előtt, mint akkor. Csodás emlék marad! Aztán a döntő első félidejében körülbelül a holdon jártunk, de a szünetben sikerült rendezni a sorokat és megoldottuk végül a feladatot.

Mit hoztál magaddal Budaörse az Európa bajnokságról? 
Motiváltságot, boldogságot, fantasztikus érzéseket és leginkább lendületet a folytatásra. Természetesen azóta a megfelelő polcra tettem a dolgokat, a helyén, alázattal kell kezelni a sikert. Most már maximálisan Budaörsre, az előttünk álló felkészülésre és szezonra koncentrálok. 

Mennyire érzed magad erősnek, fáradtnak?
Alapemberként számított rám Romániában a szakvezetés, nagyon sok percet töltöttem a pályán, ami azért nem múlik el nyomtalanul. A torna második felében már lassabban mentek a döntések, nehezebbek voltak a lábaim, bele-bele hibáztam. Hálás vagyok a budaörsi klubvezetésnek a korrekt hozzáállásért, nagy szükségem volt egy kis extra pihenőre. Fizikálisan és mentálisan is rendben vagyok, már csak egy kis izgalom dolgozik bennem az újdonságok miatt. 

Milyen az első benyomás? Hogy fogadtak a lányok? 
A múlt héten a pihenőm alatt elfoglaltam az új lakhelyemet, kicsit körbenéztem Budaörsön. Pénteken már itt voltam a Vasas elleni felkészülési meccsen, akkor találkoztam a lányokkal. Eddig mindenki nagyon kedves és közvetlen volt velem. Remélem, gyors és döccenőmentes lesz a beilleszkedésem. Nagyon tetszik az edzések tempója és hangulata. Eddig minden szuper!


Miben maradtatok hétfőn a vezetőedződdel? 
Megerősített abban, hogy jó helyre igazoltam! Maximálisan tisztában van vele, hogy fiatal vagyok és ez az első felnőtt csapatom. Számít rám, élvezem a bizalmát, megkapom az időt és a teret a fejlődésre és a bizonyításra. Azon leszek, hogy mindezt a legjobb tudásommal háláljam meg. 

(Fotók: Magyar kézilabda-válogatott Facebook)

K&H női kézilabda liga 2023/2024

M
GY
D
V
LG
KG
GK
Pont
1
FTC-Rail Cargo Hungaria
4
4
0
0
157
93
64
8
2
Győri Audi ETO KC
5
4
0
1
182
125
57
8
3
DVSC Schaeffler
4
4
0
0
123
84
39
8
4
Motherson Mosonmagyaróvári KC
4
3
0
1
130
111
19
6
5
Kisvárda Master Good SE
5
3
0
2
124
135
-11
6
6
hometeam Moyra-Budaörs Handball
4
2
0
2
118
122
-4
4
7
Unknown Vasas SC
4
2
0
2
102
109
-7
4
8
Praktiker-Vác
4
2
0
2
98
113
-15
4
9
DKKA
4
2
0
2
107
134
-27
4
10
1799883-tigris_kozarmisleny1000 Kozármisleny KA
4
1
0
3
101
109
-8
2
11
neka_logo_new NEKA
4
1
0
3
95
107
-12
2
12
TAPPE-Békéscsabai ENKSE
4
1
0
3
107
136
-29
2
13
Alba Fehérvár KC
4
0
0
4
109
135
-26
0
14
MTK Budapest
4
0
0
4
100
140
-40
0

Sütihasználat

Weboldalunkon különböző sütiket (cookie-kat) használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a lehető legjobb felhasználói élményt tudjuk számodra nyújtani. További információt az adatkezelési tájékoztatónkban találsz.