„Talán lehetett volna benne több is, de reális végeredmény született“ – Szép Nóra

Ahogy arról több ízben beszámoltunk, a budaörsi Szép Nórával soraiban a magyar női ifjúsági kézilabda-válogatott augusztusban bronzérmet szerzett a Kínában rendezett korosztályos világbajnokságon. Nóri a hét elején visszatért Budaörsre, sőt már túl van egy felnőtt és egy ifjúsági bajnoki mérkőzésen. Saját nevelésű korosztályos világbajnoki bronzérmes játékosunk beszámolója honlapunknak!

 Ez volt Nóri első korosztályos válogatott tornája, teljesítményét extra figyelemmel követtük!

Érzelmi hullámvasúton ültem, miután áprilisban meghívást kaptam az ifjúsági válogatott összetartására, majd betegség miatt mégsem bizonyíthattam a felkészülési meccseken. Nagyon hálás vagyok a bizalomért, hogy ezután is számítottak rám és lehetőséget kaptam júniusban a felmérések során. Három hetes otthoni edzésprogram után sokat javultak az eredményeim, mégis kicsit izgultam a keretszűkítés előtt. Fantasztikus érzés volt, amikor megtudtam, hogy ott lehetek a tizennyolc utazó játékos között. Tartalmas együtt töltött hetek előzték meg a világversenyt. Balatonboglár, Győr és Lakitelek után az utolsó hat napban már Kínában készültünk. Az argentínok elleni nyitómeccs volt az első alkalom, hogy tétmérkőzésen magamra húzhattam a címeres mezt. Az izgalom rányomta a bélyegét a teljesítményemre, de a győzelmünk nem forgott veszélyben. Fokozatosan került le rólam a nyomás, ahogy teltek a napok, hogy egy világbajnokságon képviselhetem a hazámat. Sorra jöttek a győzelmek, ami magabiztosságot adott a folytatásra, egyre motiváltabbak voltunk abban, hogy éremmel a nyakunkban térjünk haza. Nagyon akartuk, mindenki küzdött érte. A spanyolok elleni elődöntőt követően volt egy kis elkeseredés természetesen, de a kesergés nem tarthatott sokáig, hiszen egy nap pihenő után jött a bronzmérkőzés. Sikerült rendezni a sorokat, fókuszáltan érkeztünk a pályára a franciákkal szemben. Büszkévé tett mindannyiunkat, hogy okos játékkal kiharcoltuk a harmadik helyet. Talán lehetett volna benne több is, de reális végeredmény született. Összességében teljesíthettem volna talán jobban is személy szerint, de ez most így sikerült. Mindent felvittem magammal a pályára. Rövid pihenő után jó érzésekkel érkeztem vissza Budaörsre. Várom az új szezon kihívásait, az MBH mellett idén is lehetőséget kapok Szigetszentmiklóson az NB I/B-s tapasztalatszerzésre. Mindent megteszek majd, hogy a játékommal egy nap kiérdemeljem a junior válogatott meghívót is.“Szép Nóra, Moyra-Budaörs Handball

A világbajnokság végeredménye: 1. Spanyolország, 2. Dánia, 3. Magyarország, 4. Franciaország, 5. Németország, 6. Szerbia, 7. Horvátország, 8. Japán, 9. Csehország, 10. Norvégia, 11. Brazília, 12. Montenegró, 13. Svédország, 14. Svájc, 15. Kína, 16. Hollandia, 17. Románia, 18. Argentína, 19. Dél-Korea, 20. Ausztria, 21. Egyiptom, 22. Tajvan, 23. Koszovó, 24. Nigéria, 25. Izland, 26. Angola, 27. Kazahsztán, 28. India, 29. Chile, 30. Guinea, 31. Kanada, 32. Grönland

A magyar női ifjúsági válogatott mérkőzései az U18-as világbajnokságon:
Csoportkör:

Magyarország-Argentína 31-18 (14-9)
Kazahsztán-Magyarország 9-45 (5-22)
Magyarország-Norvégia 30-26 (17-10)

Középdöntő:
Magyarország-Kína 26-22 (14-11)
Dánia-Magyarország 25-27 (14-13)

Negyeddöntő:
Magyarország-Szerbia 29-24 (16-11)

Elődöntő:
Magyarország-Spanyolország 16-19 (7-12)

Bronzmérkőzés:
Franciaország-Magyarország 24-25 (13-16)

A magyar női ifjúsági válogatott kerete:
Kapusok: Grebenár Réka (NEKA), Lukács Boglárka (Bajnok DSE Nemesvámos), Majoros Gréta (PC Trade Szegedi NKE)
Jobbszélsők: Papp Dorka (Ferencvárosi TC), Varga Dalma (Győri ETO KC)
Jobbátlövők: Fazekas Virág (NEKA), Kriston Kíra (NEKA)
Irányítók: Keceli-Mészáros Renáta (Győri ETO KC), Pálmai Liza (Érd NK), Rédecsi Polett (Győri ETO KC)
Beállók: Seres Liza (NEKA), Szép Nóra Viktória (Moyra-Budaörs Handball)
Balátlövők: Balogh Veronika (Ferencvárosi TC), Kacsó Noémi (Praktiker-Vác), Szeibert Anna (Ferencvárosi TC), Vári Arina (Győri ETO KC)
Balszélsők: Bede Fanni (Ferencvárosi TC), Mihály Hanna (NEKA)
Szövetségi edző: Bohus Beáta

Hajrá Magyarország!
(Fotó: Mandatory Credit © Sasa Pahic Szabo / kolektiff, Mandatory Credit © Nebojsa Tejic / kolektiff)
#kezilabda #u18 #valogatott #korosztalyos #vilagbajnoksag #budaors #tempobudaors

K&H női kézilabda liga 2025/2026

M
GY
D
V
LG
KG
GK
Pont
1
Győri Audi ETO KC
22
21
1
0
818
516
302
43
2
DVSC Schaeffler
22
20
0
2
738
510
228
40
3
FTC_cimer FTC-Rail Cargo Hungaria
21
19
1
1
725
518
207
39
4
esztergom MOL Esztergom
21
15
2
4
684
546
138
32
5
2297386-Váci NKSE logo Vác
22
13
1
8
653
591
62
27
6
Alba Fehérvár KC
22
12
1
9
598
570
28
25
7
Motherson Mosonmagyaróvári KC
22
8
2
12
587
606
-19
18
8
Kisvárda Master Good SE
22
9
0
13
569
627
-58
18
9
hometeam Moyra-Budaörs Handball
22
7
3
12
590
640
-50
17
10
szombathely Szombathelyi KKA
22
7
2
13
613
686
-73
16
11
Unknown Vasas SC
22
6
3
13
588
639
-51
15
12
neka_logo_new NEKA
22
6
0
116
561
694
-133
12
13
1799883-tigris_kozarmisleny1000 Kozármisleny KA
22
1
0
21
508
748
-240
2
14
Dunaújvárosi Kohász KA
22
0
2
20
472
813
-341
2

Sütihasználat

Weboldalunkon különböző sütiket (cookie-kat) használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a lehető legjobb felhasználói élményt tudjuk számodra nyújtani. További információt az adatkezelési tájékoztatónkban találsz.