Mátéfi Dalma a fedélzeten

Fiatal, ugyanakkor bizonyított, rutinos kapussal erősödik nyáron a Moyra-Budaörs Handball élvonalbeli női felnőtt csapata. Mátéfi Dalma Kisvárdáról teszi át a székhelyét városunkba, két éves kontraktust szignózott klubunkkal.

Dalma a pálya mellett nőtt fel, hamar örök barátságot kötött a kézilabdával. Édesanyja az egykori válogatott, 1984-es gólkirálynő, Budai Ilona. Martfűn kezdetben szélsőként bontogatta a szárnyait, ám hamar a kapuban találta magát. Később Budapesten, a Szent István Szakközépiskolában tanult és kézizett. Közben kettős igazolással megfordult Vecsésen, Hajdúnánáson és a TFSE gárdájánál. Tagja volt az NB I/B-t nyert és az élvonalba feljutott SZISE csapatának. 2020-ban Bakó Botond hívására Kisvárdára igazolt, ahol napjainkban is játszik. A terem mellett már strandkézilabda kapuban is bizonyított.

„Távolról régóta szimpatizálok a budaörsi koncepcióval, barátságos, ambiciózus klubnak tartottam mindig is, amikor szembekerültem vele. Év közben találkoztak az elképzelések, a budaörsi vezetők kapust kerestek, én pedig új impulzusokra, környezetváltozásra vágytam. Szuper éveket töltöttem Kisvárdán, minden feltétel adott volt a magaszintű munkavégzéshez, csak hálával tartozom mindenkinek. Remek lesz újra a nyüzsgő főváros közelében lenni, szép emlékeket őrzök innen. Pinizsi Zolit és Sziszit (Schneider Éva) jól ismerem a csapatból, csak jókat hallottam tőlük is. Nem volt egyszerű évük, de a Magyar Kupa bronzéremmel és a tavaszi bajnoki szerepléssel a végére kiegyenesedtek a dolgok. A keretet, a stábot és a feltételeket nézve sokra hivatott a társaság. Én mindig magasra teszem a lécet, hiszen kiskorom óta az a célom és a vágyam, hogy egy nap válogatott kapus legyek. Azon leszek, hogy olyan teljesítményt nyújtsak Budaörsön, ami a közös céljainkat, sikerünket szolgálja és felkelti a döntéshozók érdeklődését. Izgatottan várom az új fejezetet!“ Mátéfi Dalma

Névjegy:
Mátéfi Dalma
Poszt: kapus
Született: Szentes, 2000. szeptember 15.
Magasság/súly:  183 cm / 80 kg
Korábbi klubjai: Martfűi VSE, Szent István SE, Kisvárda
Válogatott: strandkézilabda ifjúsági olimpiai bronzérmes, korosztályos Európa-bajnok

Moyra-Budaörs Handball 2025/2026 linkek:
– Vártok Tamara
– Sztankovics Kyra
– Bardi Fruzsina
– Marincsák Nikolett
– Schneider Éva
– Szekerczés Luca
– Hudák Emma
– Uhrin Lili
– Mátéfi Dalma (kapus, Kisvárdáról)
– Zsigmond Panna
 (kapus, Vasasból)
 Kovalcsik Jázmin (beálló, Vácról)
– Kármán Luca (balátlövő, Esztergomból)
Bede Fanni (balszélső, Esztergomból)

(Fotó: budaorshandball.hu)

K&H női kézilabda liga 2025/2026

M
GY
D
V
LG
KG
GK
Pont
1
Győri Audi ETO KC
8
8
0
0
287
188
99
16
2
ftc fradi FTC-Rail Cargo Hungaria
9
8
0
1
305
218
87
16
3
DVSC Schaeffler
8
8
0
0
261
180
81
16
4
esztergom MOL Esztergom
9
6
1
2
292
254
38
13
5
Alba Fehérvár KC
8
5
0
3
210
207
3
10
6
2297386-Váci NKSE logo Vác
8
4
1
3
227
226
1
9
7
szombathely Szombathelyi KKA
8
3
1
4
217
258
-41
7
8
Kisvárda Master Good SE
8
3
0
5
212
230
-18
6
9
Motherson Mosonmagyaróvári KC
8
2
1
5
201
201
0
5
10
Unknown Vasas SC
8
2
1
5
222
255
-33
5
11
hometeam Moyra-Budaörs Handball
8
2
1
5
193
235
-42
5
12
neka_logo_new NEKA
8
2
0
6
198
247
-49
4
13
Dunaújvárosi Kohász KA
8
0
2
6
209
242
-33
2
14
1799883-tigris_kozarmisleny1000 Kozármisleny KA
8
0
0
8
189
282
-93
0

Sütihasználat

Weboldalunkon különböző sütiket (cookie-kat) használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a lehető legjobb felhasználói élményt tudjuk számodra nyújtani. További információt az adatkezelési tájékoztatónkban találsz.