Farkas Júliával lesz teljes a felnőtt keretünk

Farkas Júlia lesz Debreczeni-Klivinyi Kinga és Marincsák Nikolett poszttársa a 2024/2025-ös szezonban. A győri nevelésű, aktív junior-válogatott irányító egy évre, kölcsönben érkezik az ETO-tól Buday Dániel keretébe. 

Júlia nővére hatására hatéves korában kezdett barátkozni a kézilabdával Ikerváron. Tehetsége már egész korán megmutatkozott, így hamar le is csapott rá a győri akadémia. Végigjárva az utánpótlás korosztályokat egészen az ETO felnőtt csapatáig jutott. Az irányító poszt mellett bal és jobb átlövőben sem jött zavarba. Világsztárok mellett pallérozódott, lehetőséget kapott a szárnybontogatásra a Bajnokok Ligájában is. A korosztályos válogatottakkal ifjúsági Európa-bajnokságot, ifjúsági vb-bronzérmet valamint Junior Eb-t nyert. A kézilabda mellett fontosnak tartja, hogy a pályafutása utáni civil életre is felkészüljön, a profi sport mellett jelenleg jogot tanul.

„Kitűnő példák álltak előttem Győrben, sok tapasztalatot szereztem az elmúlt években. Remélem, tudom mindezt hasznosítani a folytatásban. Szabó Annától és Vártok Tamarától a korosztályos válogatottban rengeteg jót hallottam a közegről, de a csapat egyre jobb szereplése, Dani személye, Nada érkezése mind Budaörs mellett szólt. Ráadásként zene volt füleimnek, hogy támadásban és védekezésben is számítanak rám. Fiatalságot, erőt, lendületet és energiát szeretnék hozni magammal. Próbaként és lehetőségként tekintek az előttünk álló szezonra. Kemény munkával utánpótlásban sikerült meghatározó játékossá válnom, itt az idő, hogy a felnőtt élvonalban bizonyítsam a rátermettségemet. Szeretném megállni a helyem az élvonalban és egy nap beverekedni magam a felnőtt válogatottba is. Nem szaladok még ennyire előre, hiszen utolsó lehetőségünk van a következő hetekben a junior válogatottal megszerezni a világbajnoki címet. Szoktam mondani, hogy az aranyérem nélkül haza se akarok jönni. Ha az megvan, kezdhetjük a közös munkát Budaörsön. Nagyon várom már!“ Farkas Júlia

Névjegy:
Farkas Júlia
Poszt: irányító
Született: Sárvár, 2004. augusztus 1.
Magasság/súly: 172 cm / 63 kg
Korábbi klubjai: Ikervár,  Győri ETO KC
Válogatott: aktív junior válogatott (ifjúsági Európa-bajnok, Ifjúsági vb-bronzérmes, Junior Európa-bajnok)

Korábbi játékos bejelentések linkjei: 
– Szekerczés Luca (jobbátlövő)
– Schneider Éva (jobbátlövő)
– Vártok Tamara (jobbszélső)
– Marincsák Nikolett (irányító Vácról)
– Schatzl Nadine (balszélső Győrből)
– Bardi Fruzsina (beálló Mosonmagyaróvárról)
– Sztankovics Kyra (jobbszélső Mosonmagyaróvárról)
– Lengyel Eszter (balszélső a Vasasból)
– Horváth Petra (balátlövő Dunaújvárosból)
– Farkas Júlia (irányító, Győrből)

(válogatott fotó: Tompos Gábor László)

K&H női kézilabda liga 2025/2026

M
GY
D
V
LG
KG
GK
Pont
1
Győri Audi ETO KC
26
25
1
0
974
613
361
51
2
FTC_cimer FTC-Rail Cargo Hungaria
26
24
1
1
911
635
276
49
3
DVSC Schaeffler
26
22
0
4
862
611
251
44
4
esztergom MOL Esztergom
26
18
2
6
850
680
170
38
5
2297386-Váci NKSE logo Vác
26
16
1
9
780
706
74
33
6
Alba Fehérvár KC
26
14
1
11
714
671
43
29
7
Kisvárda Master Good SE
26
12
0
14
672
730
-58
24
8
Motherson Mosonmagyaróvári KC
26
10
3
13
719
729
-10
23
9
hometeam Moyra-Budaörs Handball
26
9
3
14
707
751
-44
21
10
Unknown Vasas SC
26
7
3
16
699
763
-64
17
11
szombathely Szombathelyi KKA
26
7
3
16
717
818
-101
17
12
neka_logo_new NEKA
26
6
0
20
650
827
-177
12
13
1799883-tigris_kozarmisleny1000 Kozármisleny KA
26
2
0
24
605
890
-285
4
14
Dunaújvárosi Kohász KA
26
0
2
24
547
983
-436
2

Sütihasználat

Weboldalunkon különböző sütiket (cookie-kat) használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a lehető legjobb felhasználói élményt tudjuk számodra nyújtani. További információt az adatkezelési tájékoztatónkban találsz.