Megtisztelő városi elismerés

Szerda délelőtt ünnepi ülés keretében átadták a Hauser József Közművelődési és Sport Díjakat a városházán. 2024-ben Budaörs Város Önkormányzatának képviselő testülete élvonalban hetedik helyén záró női felnőtt csapatunkat Testnevelési és Sport Díj kitüntetésben részesítette.

Története hetedik, a legutóbbi feljutást követően a harmadik NB I-es szezonját zárta május végén a Moyra-Budaörs Handball. Várakozásokon felül eredményes szezont, rekord helyezést (7.) és pontszámot (25) hozott az év. Említhetnénk tovább a K&H liga felénél a budaörsi rekord tizenhárom pontot, a Vác legyőzését vagy a csapatunknál sosem látott élvonalbeli négyes győzelmi sorozatot is.

Játékosainkkal továbbra is jelen vagyunk a felnőtt és az utánpótlás válogatottakban. Budaörsi kézilabdázó, Debreczeni-Klivinyi Kinga győztes találatával vívta ki a női felnőtt válogatott az olimpiai selejtezős részvételt, majd Szöllősi-Schatzl Nadine-nal közösen az olimpián is képviselték Budaörs városát. Klubunk nevelő munkáját igazolja, hogy nemzetközi élcsapatokhoz igazolnak játékosaink, valamint a világbajnoki bronzérmes ifjúsági és világbajnoki ezüstérmes junior válogatottak is budaörsi segítséggel vívták ki az eredményeiket. Csapatunk egyre markánsabb helyet foglal el a hazai kézilabda térképen. 

„A teljes csapat nevében hálásan köszönjük a kedves szavakat és az elismerést! A klub történetének legsikeresebb szezonját zártuk májusban az élvonalbeli hetedik hely megszerzésével. Úgy igazoltunk, hogy ezt a pozíciót minimum megtartsuk, lehetőleg még túl is szárnyaljuk idén. . Nagy űrt kellett betöltenünk, de kifejezetten jól sikerült erősítenünk, ráadásul válogatott játékost is igazolnunk. Alázattal tesszük tovább  a dolgunk, célunk az, hogy továbbra is meghatározó tényezők legyünk a hazai kézilabdában. A négy BL-szintű csapat mögött szinte bármi megtörténhet, idén az 5-8. hely megszerzésére fókuszálunk. Hálásak vagyunk, hogy partnereinkre a folytatásban is számíthatunk!“Meló Ádám, MBH ügyvezető

Ezúton gratulálunk a másik három díjazottnak: Berzsenyi Bellaagh Ádámnak a Hauser-díjhoz, Ungvári Attila cselgáncsozónak a Sport Díjhoz valamint Dr. Iványi Gábor lelkésznek a díszpolgári címhez!

(Fotók: budaorshandball.hu /Rédl Dávid)

K&H női liga 2026/2027

M
GY
D
V
LG
KG
GK
Pont
1
Győri Audi ETO KC
3
3
0
0
110
66
44
6
2
esztergom MOL Esztergom
2
2
0
0
84
54
30
4
3
DVSC Skyline
2
2
0
0
72
43
29
4
4
FTC_cimer FTC-Toyota Kovács
2
2
0
0
72
45
27
4
5
Kisvárda Master Good SE
3
1
1
1
71
92
-21
3
6
Unknown Vasas SC
2
1
0
1
50
50
0
2
7
hometeam Moyra-Budaörs United Shipping
2
1
0
1
57
58
-1
2
8
színes mtk logo lyukasztva MTK Budapest
2
1
0
1
58
65
-7
2
9
2297386-Váci NKSE logo Vác
2
1
0
1
58
68
-10
2
10
szombathely Gravitáció SZKKA
2
0
1
1
57
59
-2
1
11
Alba Fehérvár KC
2
0
0
2
43
53
-10
0
12
Motherson Mosonmagyaróvári KC
2
0
0
2
52
70
-18
0
13
neka_logo_new NEKA
2
0
0
2
46
76
-30
0
14
eszterhazy.pdf Eszterházy SC
2
0
0
2
46
77
-31
0

Sütihasználat

Weboldalunkon különböző sütiket (cookie-kat) használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a lehető legjobb felhasználói élményt tudjuk számodra nyújtani. További információt az adatkezelési tájékoztatónkban találsz.