Nem sikerült megszakítani a Dunaújváros sorozatát

0
40

A Dunaújvárosi Kohász KA hazai környezetben 40—22-re ellenállhatatlan játékkal legyőzte a Budaörs Handball csapatát, így Zdravko Zovko lányai öt fordulót követően is őrzik százszázalékos mutatójukat a bajnokságban. Ezúttal sokkal jobban kijött a lépés ellenfelünknek, a mieink csak egyes periódusokban tudták megnehezíteni a DKKA dolgát. A találkozón bemutatkozott budaörsi mezben Maláti Dóra. Öt fordulót követően együttesünk három ponttal a tabella 10. helyén áll. Javítani szerdán hazai pályán a Kispest ellen a Magyar Kupában lehet.

„Gratulálunk a hazaiaknak, ma ennyi volt közte! Nem csak az ellenfelünkhöz, a saját tudásunkhoz képest is alulteljesítettünk ezúttal. Eddig az volt az erősségünk, hogy csapatszinten masszívan oldottuk meg a feladatokat, a mai játékunk viszont döcögős és kicsit hektikus volt. Örülök neki, hogy nem egy számunkra fontosabb, sorsdöntő mérkőzésen játszottunk ilyen indiszponáltan. Nem tudtuk megoldani, amit előre elterveztünk, az Újváros pedig kőkeményen kihasználta a hibáinkat. Mindenképpen hasznos tapasztalat volt, de most már a szerdai kupameccsre kell koncentrálnunk.” – Mihály Attila, Budaörs Handball vezetőedző

„Elégedett lehetek a mai teljesítményünkkel, a lőtt és a kapott gólok aránya is megfelelő. A védekezésünk és a támadójátékunk egyaránt jól működött. Néha megnehezítette a dolgunkat a Budaörs nyitott védekezése, de egy idő után ezt is át tudtuk játszani és a helyzeteinket gólra váltottuk. Örülünk ennek a győzelemnek. Felhívtuk a lányok figyelmét a héten, hogy egy jó Budaörssel fogunk találkozni, ellenfelünk legyőzte a Békéscsabát és nagy hátrányból tudott felállni és pontot szerezni az MTK ellen.” – Zdravko Zovko, Dunaújvárosi Kohász KA vezetőedző

„Nem gondolom, hogy ennyi lenne a reális különbség a két csapat között. Most játszottunk szerintem a leggyengébben az idei szezonban, ennek a rovására tudom írni a nagyarányú vereséget. A mai napon csapatként nem funkcionáltunk jól, egy poszton sem hoztuk, amit kellett volna. Nem erre készültünk, csalódottak vagyunk, de reméljük, most kijátszottunk magunkból minden rosszat és szerdán a Magyar Kupában hazai közönség előtt javítani fogunk.” – Pálos-Bognár Barbara, Budaörs Handball

„Amit elterveztünk, azt 80%-ban teljesítettünk. Egész héten keményen dolgoztunk, elsősorban a védekezésünk finomhangolására fektettünk nagyobb hangsúlyt. Úgy gondolom, jól is sikerült, hiszen a budaörsiek nem tudták megtörni a falunkat és ebből előnyt kovácsoltunk. Elégedettek lehetünk!” – Cifra Anita

Női NB I bajnoki mérkőzés, 5. forduló:
Dunaújvárosi Kohász KA – Budaörs Handball 40-22 (18-10)

Dunaújvárosi Kohász KA:
Oguntoye, Csapó (kapusok), Micijevic 8, Klujber 8 (4), Szalai B., Dávid-Azari 5-5, Termány 4, Kovács A. 4 (1), Molnár B. 3, Rácz-Vincze, Hornyák B., Grosch 1-1, Cifra, Takács D., Nick, Gindeli
Vezetőedző: Zdravko Zovko

Budaörs Handball:
Andrási, Schneck, Györkös (kapusok), Juhos 6 (5), Pálos-Bognár 5, Hornyák Á., Kiskartali 3-3, Ertl 2, Mézes, Maláti, Hatala 1-1, Zsigmond, Ivanics, Szabadfi, Horváth B., Kamuti
Vezetőedző: Mihály Attila

Az eredmény alakulása: 5p.: 3-1, 10p.: 7-2, 15p.: 11-3, 20p.: 13-6, 25p.: 16-8, 30p.: 18-10, 35p.: 22-14, 40p.: 25-15, 45p.: 28-17, 50p.: 31-19, 55p.: 35-20, 60p.: 40-22.

Kiállítások: 8, illetve 6 perc

Hétméteresek: 6/5, illetve 5/5