Értékes tapasztalat

0
30

A Győri Audi ETO KC a női NB I-es bajnokság 6. fordulójában 40-20-ra legyőzte a Budaörs Handball csapatát az Audi Arénában. A világsztárok garmadát felsorakoztató listavezető egy pillanatra sem engedte ki az irányítást a kezéből, címvédőhöz méltó módon tartotta otthon a két pontot. A mieink az utolsó percig mentek előre, igyekeztek sportszerűen kihozni a maximumot a találkozóból, mindenképpen értékes tapasztalatot szerezve ezzel. Folytatás jövőhét szerdán hazai pályán az ÉRD ellen a Magyar Kupa III. fordulójában.

„Szerettük volna felszabadult játékkal fejlődésre felhasználni a mai mérkőzést, hogy azokon a találkozókon, ahol van esélyünk, jobb teljesítményt nyújtsunk. Sajnos elég gyámoltalanul játszottunk, de ehhez nagyban kellett az is, hogy az ETO viszonylag kevés játékteret engedélyezett a számunkra. Nem voltam teljesen elégedett a csapat mentalitásával, mert bátrabb játékot vártam. A két együttes között ma ekkora volt a különbség, de azt gondolom, hogy saját magunkhoz képest is kicsit alulteljesítettünk. Gratulálok az ellenfélnek a győzelemhez és sok sikert kívánok a Bajnokok Ligájához!” – Mihály Attila, Budaörs Handball vezetőedző.

„Hálásak vagyunk a Budaörsnek azért a küzdőszellemért, amit mutatott a pályán. Teljes erőbedobásra késztettek bennünket, ami rendkívül hasznos a fejlődésünk és a BL felkészülésünk miatt is. Amikor nincs idő külön felkészülni egy-egy összecsapásra, nagyon sokat számít egy ilyen mérkőzés. Mind a két félidőben rendben volt a játékunk elöl és hátul is, elégedett vagyok az összes játékosommal.” – Ambros Martín, Győri Audi ETO KC vezetőedző.

ffff

„Az ilyen jellegű mérkőzésekből is ki kell tudnunk hozni a maximumot, hiszen lesznek még olyan összecsapások, ahol az ellenfél előttünk jár. Előre kell néznünk, a mai találkozóból is építkeznünk kell. Fontos, hogy tudjuk, ha ezen a meccsen működött egy-egy csel, páros kapcsolat vagy keresztmozgás, az valószínűleg sikerülni fog akkor is, mikor kiegyenlítettebb lesz a küzdelem. Sok sikert kívánok a Győrnek a továbbiakhoz! Bízom benne, hogy mi is sikeresen tudjuk majd zárni a félévet.” – Ivanics Dóra, Budaörs Handball

„Nagyon jó érzés volt felmenni a pályára és megszerezni az első találataimat a felnőtt csapatban. Remélem, még sok ilyen alkalmam lesz a bizonyításra és egy nap odajutok, ahol a többiek tartanak. A védekezésünk és a kapusteljesítményünk nagyon jó volt a mai napon, elöl néhányat hibáztunk, de azt hátul ki tudtuk javítani.” – Pál Tamara, Győri Audi ETO KC.

Női NB I bajnoki mérkőzés, 6. forduló:
Győri Audi ETO KC – Budaörs Handball 40-20 (24-9)

Győri Audi ETO KC:
Grimsbö, Kiss É. (kapusok), Knedlikova 7, Tóth G. 6 (1), Mörk 5, Görbicz 5 (4), Broch 4, Puhalák 3, Löke, Groot, Orbán, Pál T. 2-2, Hársfalvi, Hudák 1-1, Varga E.
Vezetőedző: Ambros Martín

Budaörs Handball:
Andrási, Schneck, Györkös (kapusok), Juhos 8 (6), Hornyák Á. 6, Ivanics, Zsigmond 2-2, Horváth B. 1, Hatala 1 (1), Karalyos, Kiskartali, Ertl, Mézes, Maláti, Szabadfi, Kamuti
Vezetőedző: Mihály Attila

Az eredmény alakulása: 5p.: 5-1, 13p.: 10-4, 18p.: 15-5, 26p.: 20-7, 30p.: 24-9, 41p.: 30-15, 47p.: 35-16, 58p.: 40-20

Kiállítások: 4, illetve 0 perc

Hétméteresek: 5/5, illetve 7/7

Hivatalos nézőszám: 2071