Riválisok csatája

Szombaton 18 órától hazai környezetben folytatódik a K&H női kézilabda liga a Budaörs Handball számára, ellenfelünk a tabella 14. helyén álló, friss feljutó Kispest NKK csapata lesz. Nemrég a Magyar Kupában találkozott a két együttes, akkor a mieink ötgólos sikerével zárult az ütközet. Mind a két vezetőedzőt megszólaltattuk az összecsapás előtt, Mihály Attila harcias, küzdelmes mérkőzésre számít, míg Béki Nagy Bertalan lehetőséget lát és hódítást remél. 

Október 25-e után ismét bajnoki mérkőzést játszanak Mihály Attila lányai. Hat fordulót követően egy győzelemmel, egy döntetlennel és négy vereséggel a tabella a 12. helyéről várják a folytatást a mieink.

„Igaz, hogy nemrég találkoztunk a Kupában, de minden meccs más és más, így arra az összecsapásra alapozni nem lehet. Közvetlen rivális a két csapat, ami várhatóan kihatással lesz a színvonalra, de alapvetően nem akarom túldimenzionálni a mérkőzés jelentőségét. Ugyanolyan fontos csata lesz ez, mint bármelyik másik a bajnokságban, a végelszámolásig még sok minden történhet. Mindegyik meccsünkre a legjobb tudásunk szerint felkészülünk, ez most sem lesz másként. Biztosak lehetünk benne, hogy az ellenfelünk az utolsó pillanatig küzdeni fog, így fontos, hogy harciasan és fegyelmezetten játsszunk, ahogy tudunk.” – Mihály Attila, Budaörs Handball vezetőedző.

Az K&H női kézilabda ligában első évét töltő Kispest komoly célokkal, hosszútávú tervekkel vágott neki a 2016/2017-es szezonnak. Annak ellenére, hogy tanulóévüket töltik a legjobbak közt, az ötödik fordulóban meg is szerezték fennállásuk első NB I-es győzelmét. Jelenleg sereghajtó Béki Nagy Bertalan együttese, ám a lemardás korántsem jelentős. A piros-feketék házi góllövőlistájának élén a 28 találatig jutó Schneider Éva áll.

„A kupameccset mindkét klub az építkezésre használta, így kellemes edzőmecset játszottunk. A bajnokság azonban más kávéház, itt mindkét csapatnak nagy lehetőséget rejt a mérkőzés, ezért azt várom a csapatomtól hogy a végsőkig küzdve, az utolsó utáni esélyt is megragadva hódítsa meg a budaörsi várat.” – Béki Nagy Bertalan, Kispest NKK vezetőedző.

A szombati Budaörs Handball – Kispest NKK K&H női kézilabda liga mérkőzés végén hivatalosan is lezárjuk „Rózsaszín Október“ kampányunkat. Hornyák Ágnes és Pálos-Bognár Barbara átadja az elárverezett mezeket új tulajdonosuknak, majd Kálóczi Imre, klubunk társadalmi elnöke az árverésből, póló eladásból és adománygyűjtésből befolyt összeget átadja a Magyar Rákellenes Liga képviselőjének, a szervezet mellrákellenes tevékenységének támogatására. Csatlakozni még ezúttal is lehet, az adakozásra a meccs második félidejének kezdetéig lehetőséget biztosítunk!

A szombati mérkőzés játékvezetői Bócz László és Wiedemann Viktor lesznek.

Biztassuk a lehető legtöbben a budaörsi lányokat a lelátóról! Szurkolóinkat megújult TEMPÓ MAGAZINnal várjuk. Frissített keretek, naprakész versenynaptár, vadonatúj képek a lányokról, a kiszedhető poszteren pedig a legújabb csapatkép!

Meccs és jegyinformációk ITT!

 

Sütihasználat

Weboldalunkon különböző sütiket (cookie-kat) használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a lehető legjobb felhasználói élményt tudjuk számodra nyújtani. További információt az adatkezelési tájékoztatónkban találsz.