Megosztoztunk a pontokon a Kispesttel

0
102

A K&H női kézilabda liga 7. fordulójában a Budaörs Handball 600 néző előtt 26-26-os döntetlent játszott a Kispest NKK csapatával a  városi sportcsarnokban. A találkozó során többször is elléptünk gólokkal ellenfelünktől, ám a rendkívül izgalmas és kaotikus végjátékban egyik együttes sem tudta saját javára fordítani a mérkőzést. A vezetőedzők döntése alapján a mérkőzés legjobbjai Ertl Rebeka és Ljubisa Nenezics voltak. Újabb pontjának köszönhetően csapatunk a tabella 11. helyéről várhatja a folytatást. Nincs sok idő a pihenésre, kedden már Érden játszunk.

„Bármennyire is szerettünk volna nyerni, nem érdemeltünk győzelmet, igaz vereséget sem. Sajnos statikussá vált a játékunk, így elég gyenge színvonalúra sikeredett a mérkőzés. Nyilván ezt betudhatjuk annak, hogy mind a két együttesnek egy fontos találkozó volt a mai. Az első félidőben hét eladott labdánk és öt technikai hibánk volt, ami egy meccsre is sok, nem hogy egy játékrészre. A szünet után lőtt kilenc gólunk önmagáért beszél. A felelősségvállalás és a lövések gyenge effektivitása el is döntötte a dolgot. Lehetőséget adtunk az ellenfélnek, hogy lendületből ránk jöjjön. Összességében azt éreztem, hogy kicsit rágörcsöltünk erre a történetre, sokkal felszabadultabban és bátrabban fel kellett volna vállalnunk egyes játékszituációkat. Most is úgy gondolom, hogy ez egy csata volt a háborúból. Mind a két csapatnak bravúrt kell bemutatni ahhoz, hogy elérje a hosszútávú célját.” – Mihály Attila, Budaörs Handball vezetőedző.

„Alsóházi rangadóhoz méltó, alacsony színvonalú kézilabdát sikerült bemutatni a csapatomnak. Nagyon boldog vagyok, hogy a meglehetősen gyatra és gyámoltalan játék ellenére egy pontot sikerült összeszednünk. Nem volt több vesztenivalónk, mint az ellenfélnek, mégsem valósult meg abból semmi, amit gyakoroltunk. Tamás Krisztina volt talán az egyedül kiemelhető a mezőnyből a meccs középső szakaszában, de Kiss Klaudia és Brunner Zsanett is hozzátett nagyon fontos pillanatokban, nem beszélve Ljubisa Nenezicsről, aki legalább egy pontot érően szállt be a második félidőben. Előzetesen nézve az esélyeket boldogok lehetünk az egy ponttal, de ettől függetlenül háromszor támadtunk a hajrában a vezetésért, ebből kétszer emberelőnyben. Minden esélyt megkaptunk a győzelem megszerzéséhez, a végén pedig örülhettünk az egy pontnak.” – Béki Nagy Bertalan, Kispest NKK vezetőedző.

prl_7982

 „Nagyon csalódott vagyok, mindenképpen nyerni szerettünk volna. Ennyi technikai hibával és a második félidőben szerzett kilenc góllal sajnos nem tudtunk két pontot szerezni. Döntő szituációkban hibáztunk, ami megbosszulta magát.” – Szabadfi Ágnes, Budaörs Handball.

„Nem igazán sikerült megvalósítanunk azt, amit a hét közben megbeszéltünk. Voltak jó periódusaink, például az első félidőben, mikor fel tudtunk jönni egy gólra. A végjátékban elég nagy káosz volt elöl és hátul is. Szerencsére hátul megjött a kapusteljesítmény, de így sem tudtuk átvenni a vezetést. A végén szerintem a szerencse döntött.” – Brunner Zanett, Kispest NKK.

A találkozó végén hivatalosan is lezártuk „Rózsaszín Október“ kampányunkat. Hornyák Ágnes és Pálos-Bognár Barbara átadta az elárverezett dedikált mezeket új tulajdonosuknak, majd Kálóczi Imre, klubunk társadalmi elnöke az árverésből, póló eladásból és adománygyűjtésből befolyt több, mint 200 ezer forintot szimbolizáló emléktáblát átnyújtotta Gaál Imrének, a Magyar Rákellenes Liga elnökségi tagjának a szervezet mellrákellenes tevékenységének támogatására. Köszönjük szurkolóinknak a részvételt!

prl_7956
K&H női kézilabda liga, 7. forduló:
Budaörs Handball – Kispest NKK 26-26 (17-16)Budaörs Handball:
Schneck, Andrási, Györkös (kapusok), Ertl 8 (1), Pálos-Bognár 4 (3), Zsigmond, Hornyák Á. 3-3, Kiskartali, Horváth B., Ivanics 2-2, Hatala, Szabadfi 1-1, Karalyos, Maláti, Mézes, Kamuti.
Vezetőedző: Mihály AttilaKispest NKK:
Brunner, Nenezics (kapusok), Tamás 6, Trizno, Polics 4-4, Balogh B. 3 (2), Bárdi, Kiss K. 2-2, Vadász, Kosik, Schneider, Petrovszki, Szerző 1-1, Fundák, Vigh, Felső.
Vezetőedző: Béki Nagy BertalanAz eredmény alakulása: 5p.: 4-3, 10p.: 9-5, 15p.: 11-8, 20p.: 13-12, 25p.: 17-14, 30p.: 17-16, 35p.: 19-17, 42p.: 23-21, 48p.: 24-24, 55p.: 26-25, 60p.: 26-26Kiállítások: 10, illetve 12 percHétméteresek: 6/4, illetve 2/2

Sárga lap: 2, illetve 3

Hivatalos nézőszám: 600

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here