A K&H női kézilabda liga 25. fordulójában 700 néző előtt a Budaörs Handball hatalmas küzdelem után 29-30-as vereséget szenvedett az Ipress-Center Vác ellen a BVUSS-ben.
„Az elmúlt 3 vagy 4 fordulóban a mai napon a második félidőben nyújtott teljesítményünk volt az első igazi kézilabdára hasonlító tevékenységünk. A Mosonmagyaróvár után kicsit megnyugodtunk és el is fáradtunk, azonban ma sikerült felpörögnünk. Sajnos a második félidőre a vendégcsapat olyan előnyt tudott kialakítani, amit nem tudtunk végül ledolgozni. A kritikus helyzetben megremegett néhány kéz, nagyot küzdöttünk, de sajnos azt kell mondjam, hogy legalább egy góllal jobb volt ma a váci csapat.” – Mihály Attila, Budaörs Handball vezetőedző
„Nagyon jó mérkőzést játszottunk, az első félidő elején a játékunk álmos volt és nem jött ki az, amit mi valójában tudunk, és ami a legnagyobb erősségünk. A második félidőben magunkra találtunk, jöttek azok a dolgok, amikben jók vagyunk. Sajnos egy góllal alul maradtunk, talán egy döntetlen igazságosabb eredmény lett volna, de amit az első félidőben nyújtottunk az alapján a Vác megérdemelte ma a két pontot.” – Ivanics Dóra, Budaörs Handball
„A mérkőzés úgy kezdődött a számunkra, ahogy elterveztük, bár védekezésben voltak problémáink a beálló-átlövő kapcsolatokat tekintve. Tudtuk jól, hogy a Budaörs mind a gyors közepeket, mind a lerohanásokat nagyon jól alkalmazza, sajnos a második félidőben ezekből elég sok gólt kaptunk. Az első félidő közepén stabilizálni tudtuk a védelmünket, a támadójátékunk is rendben volt, a második félidőben azonban elpazaroltuk az addig megszerzett előny, a végén pedig már tényleg csak a szívünk vitt előre. Örülök, hogy végül innen is sikerült elvinnünk a kettő pontot, tudtuk, hogy nem lesz egyszerű és nem is volt.” – Szilágyi Zoltán, Ipress-Center Vác vezetőedző
„A mai mérkőzés nagyon nehéz volt, a szezon végén már mindenki el van fáradva. A Budaörs sokszor eredményesen lerohant minket, és nehéz volt, hogy végig azt láttuk, hogy csak 1-2 gólos az előnyünk. A lényeg azonban, hogy végül nyerni tudtunk és boldogan fejezhetjük be a szezont.” – Sonja Basic, Ipress-Center Vác
K&H női kézilabda liga, 25. forduló:
BUDAÖRS–VÁC 29–30 (15–20)
Budaörs, 700 néző. V: Dobrovits, Tájok
BUDAÖRS: GYÖRKÖS – JUHOS 6 (4), HORNYÁK Á. 8, PÁLOS-BOGNÁR 5, Horváth B. 4, Hatala 2, Ivanics 2. Csere: Schneck (kapus), Szabadfi, Ertl, Zsigmond 2, Karalyos, Kovács A. Edző: Mihály Attila
VÁC: ARENHART 1 – JOVETICS 7, Soós 2, BASIC 6 (1), Helembai 2, FARKAS V. 6 (5), RADOSZAVLJEVICS 4. Csere: Balog J. (kapus), Kácsor 1, Hámori, Szandi 1, Vukcsevics. Edző: Szilágyi Zoltán
Az eredmény alakulása. 6. perc: 1–4. 19. p.: 11–13. 25. p.: 11–17. 27. p.: 13–18. 32. p.: 16–20. 40. p.: 19–25. 53. p.: 27–28. 59. p.: 29–29
Kiállítások: 8, ill. 4 perc
Hétméteresek: 4/4, ill. 7/6
(Fotó: budaorshandball.hu /Pozsonyi Roland)