Szombat délután öt órától a K&H liga 8. fordulójában a sereghajtó Békéscsaba otthonában gyűjtenénk be újabb pontjainkat. Nem lesz könnyű feladat, hiszen az új vezetőedző érkezése extra motivációt és lendületet adhat a hazaiaknak. Mihály Attila vezetőedző és Szabadfi Ágnes nyilatkozott a soros bajnoki összecsapás előtt.
Jó emlékeket őrzünk a lila-fehérek elleni meccsekről: 2016. január 31-én frissen feljutott NB I-es csapatunk történelmi sikert aratott ellenük a BVUSS-ben, a budaörsi lányok első élvonalbeli sikerüket ünnepelhették a hűséges hazai publikum előtt. Bő egy évvel később, 2017. március 24-én fantasztikus teljesítménnyel 32-25-re legyőztük az ENKSE-t a Viharsarokban, ezzel megszerezve klubunk első idegenbeli NB I-es sikerét. Az örök mérleg felénk billen, az eddigi hat egymás elleni NB I-es bajnokiból négyet a mieink nyertek. Szombaton ismét csatába indulnak a lányok a Békéscsaba ellen, hogy újabb szép emlékeket szerezzenek a budaörsi kézilabda családnak.
„Idáig sem foglalkoztunk hangsúlyosan az ellenfelek pozíciójával, ezúttal sem tesszük. Nem szabad mérlegelnünk, nyílt sisakkal kell előre mennünk. Szeretnénk a kezünkbe venni az irányítást, azt a játékot hozni, amit tudunk és ami az erősségünk. Nyilván a meccsnek jót tehet, hogy a csabai gárda egy új impulzust kapott. Külön felhívtam a lányok figyelmét arra, hogy a Békéscsaba jobb csapat annál, hogy egy tollvonással el lehessen intézni őket, egész egyszerűen nem szabad a korábbi eredményekkel és a tabellán elfoglalt helyezéssel foglalkozni. A legjobb tudásunkat akarjuk nyújtani, meglátjuk, hogy ez mire lesz elegendő. Küzdelmes meccs lehet, van tartalék még a csabai csapatban, de én azt gondolom, hogy bennünk is kell még legyen. Elhozhatjuk a két pontot, ha a legjobb tudásunk szerint teljesítünk.” – Mihály Attila, Budaörs Handball vezetőedző
„Küzdős, kemény meccsre számítok, hiszen hazai pályán a Békéscsaba biztosan nem fogja nekünk ajándékozni a két pontot. Valószínűsíthető, hogy új edző érkezése extra motivációt jelent majd az ellenfél összes játékosának. Mondanom sem kell, hogy a győzelemért indulunk útra. Úgy gondolom, ha az elejétől kezdve egészen a lefújás pillanatáig fegyelmezetten játszunk, akkor nem lehet problémánk. A Békéscsaba erőssége lehet, hogy fiatal tehetséges játékosok adják a keret nagy részét, akik most bizonyítani akarnak az új mesternek, épp ezért extrán motiváltnak kell lennünk, hogy megszerezzük a pontokat. Nem indulhatunk ki abból, hogy nulla pontos a Csaba, hiszen sok együttesnek megnehezítették már az életét, de még egyszer mondom, ha együtt leszünk, akkor nem lehet gond.” – Szabadfi Ágnes, Budaörs Handball beálló
Az EUbility Group-Békéscsaba hét fordulót követően pont nélkül a tabella 14. helyén áll. A hatodik vereséget követően közös megegyezéssel szerződést bontottak Skaliczki Lászlóval, átmenetileg Fábián Csaba, a klub kiemelt serdülőcsapatának B-licences vezetőedzője vette át az irányítást, majd 2018. június 30-ig szóló szerződést kötöttek Horváth Rolanddal, így az idény végéig a fiatal szakember irányítja a lila-fehér csapatot. A bajnokságban a leggólerősebb játékosuk eddig a 7 meccsen 53 találatig jutó Walfisch Mercédesz.
K&H liga 8. forduló
2017. november 18. 17:00
EUbility Group-Békéscsaba – Budaörs Handball
Helyszín: Városi Sportcsarnok (5600 Békéscsaba, Gyulai út 44.)
A szombat délutáni találkozót az Altmár Kristóf, Horváth Márton játékvezető páros vezeti majd.
Meccs és jegyinformációk ITT!
TEMPÓ BUDAÖRS!