Norvégiában folytatja a felkészülést a válogatott

(Fotó: keziszovetseg.hu)

A decemberi világbajnokságra készülő magyar női kézilabda-válogatott szerdán útra kel Norvégiába, hogy a Möbelringen Kupán folytassa a közös munkát. Kim Rasmussen szövetségi kapitány lányai csütörtökön az oroszokkal, szombaton a házigazdákkal, a hét utolsó napján pedig Dél-Korea legjobbjaival mérik össze tudásukat. A 18 fős keret a budaörsi Szöllősi-Zácsik Szandrával soraiban hétfőn Budapesten kezdte meg a felkészülést.

„A legfőbb célunk, hogy jó szellemiségű csapat képviselje Magyarországot a világbajnokságon, fontos, hogy jó hangulatban dolgozzunk. Az év során több extra edzést, illetve felkészülési időszakot is be tudtuk iktatni, most, közvetlenül az év végi világverseny előtt azonban szinte alig lesz edzésünk, viszont rendkívül erős csapatokkal találkozunk a vb-t megelőző felkészülési tornán, Norvégia, Oroszország és Dél-Korea ellen felmérhetjük, hol is tartunk. A legfontosabb a stabil védekezés és az indításgólok elérése. Elképzelhető, hogy kicsit talán „unalmasabb” lesz a csapat játéka, de a cél, hogy fegyelmezettebb kézilabdát játsszunk.” – nyilatkozott a szövetségi kapitány a keziszovetseg.hu-nak.

A magyar női válogatott kerete:
Kapusok: BÍRÓ Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), JANURIK Kinga (Érd)
Jobbszélsők: BÓDI Bernadett (Győri Audi ETO), LUKÁCS Viktória (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Jobbátlövők: HÁFRA Noémi (FTC-Rail Cargo Hungaria), KOVÁCS Anna (Dunaújvárosi KKA)
Irányítók: GÖRBICZ Anita (Győri Audi ETO), KOVACSICS Anikó (FTC-Rail Cargo Hungaria), TÓTH Gabriella (Érd)
Beállók: KISFALUDY Anett (Érd), MAYER Szabina (Alba Fehérvár KC), MÉSZÁROS Rea (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Balátlövők: KLIVINYI Kinga (Érd), MAZÁK-NÉMETH Csilla (Siófok KC), SZEKERES Klára (FTC-Rail Cargo Hungaria), SZÖLLŐSI-ZÁCSIK Szandra (Budaörs Handball)
Balszélsők: GÁVAI Szonja (Érd), SCHATZL Nadine (FTC-Rail Cargo Hungaria)

Rehabilitációját végzi: TOMORI Zsuzsanna (Győri Audi ETO)
Tartalék: SZUCSÁNSZKI Zita (FTC-Rail Cargo Hungaria)

Szövetségi kapitány: Kim RASMUSSEN
Edző: SITI Bea
Kapusedző: BAKOS István

Möbelringen Kupa, Straume, Norvégia
November 23., csütörtök:
18:15 Norvégia-Dél-Korea
20:30 Oroszország-Magyarország (tv: Sport1)
November 25., szombat:
16:00 Dél-Korea-Oroszország
18:15 Norvégia-Magyarország (tv: Sport1)
November 26., vasárnap:
16:00 Magyarország-Dél-Korea (tv: Sport2)
18:15 Norvégia-Oroszország