A Budaörs Handball második téli felkészülési mérkőzésén 30-28-ra legyőzte az MKC-t szerda este a mosonmagyaróvári UFM Arénában. A barátságos találkozóval a két klub és nagyszámú közönség együtt emlékezett a nemrégiben elhunyt halászi testneveléstanárra, Keresztély Kornélra. Felnőtt csapatunk szakmai stábja és játékosai a saját belépőjegyei megvásárlása mellett az MKC-hoz hasonlóan egy dedikált mez felajánlásával is az ügy mellé álltak. A jótékonysági licitből, a belépőkből és kihelyezett gyűjtőládákból több mint 1,3 millió Ft gyűlt össze a gyászoló család megsegítésére.
„Azzal a céllal érkeztünk Mosonmagyaróvárra, hogy minden hadra fogható játékosom egy jó csapattal szemben tesztelhesse magát éles helyzetben. Ennek megfelelően elosztottam a lányok között a játékperceket. A hibák mellett megint nagyon sok olyan pozitívumot láttam, ami örömteli volt és a játékosok önbizalmának is jót tehet. Őszinte részvétünk a gyászoló családnak, a hazai csapatnak pedig további sok sikert kívánunk a bajnoki folytatásra!” – Mihály Attila, Budaörs Handball vezetőedző
Emlékmérkőzés, Mosonmagyaróvár:
EU-FIRE Mosonmagyaróvár – Budaörs Handball 28-30 (14-17)
Budaörs Handball:
Wéninger, Sipeki (kapusok), Juhos 8 (1), Zsigmond 5, Ertl 5 (3), Hornyák Á. 3, Szabadfi 3, Berta 2, Brettner 2, Pásztor 1, Farkas 1, Kaczur
Jótékonysági „Teddy Bear Toss” is volt a szünetben:
https://www.instagram.com/p/BcpwcgHlJNV/?taken-by=budaorshandball