Nem borult a papírforma Győrben

Hétfőn este a K&H liga 12. fordulójában a Győri Audi ETO KC 36-23-ra legyőzte a Budaörs Handball csapatát az Audi Arénában. Pazarul indult számunkra a mérkőzés, 12 perc játék után már hárommal vezettünk a BL-címvédő otthonában. Érződött, hogy teher nélkül, felszabadultan játszanak a lányok, őriztük az előnyt, Ambros Martín időt kért, majd kapust is cserélt, hogy rendezze a hazai sorokat. Az első játékrész utolsó periódusa már a győrieké volt, szünetre öttel mentek Mörkék. A fordulást követően Mihály Attila vezetőedző ígéretét megtartva szépen lassan mindenkinek lehetőséget adott, hogy kipróbálhassa magát a kontinens legjobbjai ellen, akik magabiztosan gyűjtötték be újabb pontjaikat. További pozitívum, hogy Gerháth Fanni gólokkal tért vissza sérüléséből. A tabella 7. helyén áll a budaörsi gárda, folytatás február 15-én hazai pályán a DKKA ellen.

„Gratulálok a hazaiaknak a megérdemelt győzelemhez! Ahogy ígértünk, nyílt sisakkal vonultunk a pályára. Amíg a két rutinosabb játékosunk meghatározta a játékunk tempóját, addig úsztunk az árral, utána már jöttek a problémák. Nálunk alapkoncepció, hogy minden meccs ünnep, ez kiemelten igaz a BL-címvédő ellenire, így értelemszerűen mindenkinek játéklehetőséget adtam. Általában rosszul oldjuk meg ezeket a küzdelmeket a nálunk sokkal erősebb csapatokkal szemben, de ez most eredménytől független, úgy gondolom, jól sikerült. A különbség reális, a pozitívumoknak örülünk, a negatívumokat pedig megpróbáljuk kijavítani.“Mihály Attila, Budaörs Handball vezetőedző

„Ez volt az első meccsem a sérülésem után, ami plusz adrenalint adott. Az ETO ellen mindig ünnep játszani, próbáltuk megoldani a lehető legjobban ezt a feladatot. Ami ma itt sikerült, az a számunkra élesebb meccseken is menni fog. Erre próbálunk építeni a jövőben! Sok sikert kívánunk a Győrnek a BL-hez!”Gerháth Fanni, Budaörs Handball

„Érződött a Budaörs mai játékán, hogy nem véletlenül verték meg a Siófokot. Az is teljesen tiszta volt, hogy ha nem koncentrálunk megfelelően, akkor nagyon sok problémát tudnak okozni nekünk. Más volt a szándékunk, mint amit a meccs elején mutattunk, így hátrányból kellett felállnunk és a B-tervet elővennünk. Dicséretes, hogy akkor sem adták fel a küzdelmet, mikor már megtaláltuk az ellenszert a játékukhoz. A meccs utolsó periódusában jó volt látni bizonyítani a fiatalokat mind a két oldalon.”Ambros Martín, Győri Audi ETO KC vezetőedző

K&H női kézilabda liga, 12. forduló:
Győri Audi ETO KC – Budaörs Handball 36-23 (16-11)

Győri Audi ETO KC:
Grimsbö, Kiss É. (kapusok), Mörk 11 (2), Görbicz 5 (2), Bódi 3, Tomori 3, Hansen 3, Varga E. 2, Fodor 2, Broch 2, Pál 2, Groot 2 (1), Knedlikova 1, Afentaler
Vezetőedző: Ambros Martín

Budaörs Handball:
Sipeki, Wéninger (kapusok), Szöllősi-Zácsik 6 (1), Gerháth 3, Zsigmond 3, Hornyák Á. 2, Farkas 2, Pásztor 2, Ertl 2 (2), Brettner 1, Szabadfi 1, Juhos 1 (1), Rácz, Berta, Kaczur
Vezetőedző: Mihály Attila

Az eredmény alakulása: 12p.: 4-7, 18p.: 8-8, 28p.: 14-11, 35p.: 20-12, 44p.: 25-15, 57p.: 33-19

Kiállítások: 6, illetve 6 perc

Hétméteresek: 7/5, illetve 6/4

Sárga lapok 2, illetve 1

Hivatalos nézőszám: 2370 fő

(Fotó: budaorshandball.hu /Pozsonyi Roland)