Megizzadtunk a két pontért Kecskeméten

Szombat délután a K&H liga 17. fordulójában a Budaörs Handball 28-24-re legyőzte a Kecskeméti NKSE-t a Messzi István Sportcsarnokban. Kellett egy kis idő az elején, hogy betájoljuk a kecskeméti kaput, idegesek voltunk és sokat hibáztunk, ám három gólnál többel egyszer sem engedtük el a hazai csapatot. Húsz perc játék után már 8-8 állt az eredményjelzőn, 5 minutummal később pedig már mi vezettünk, a szünetben éppen eggyel a KNKSE. A fordulást követően szemmel láthatóan igyekeztünk ritmust váltani, fokozni a tempót, aminek meg is lett az eredménye, apránként fokozatosan elléptünk és őriztük az előnyt. A hajrában még egyszer ránk ijesztettek a narancsmezes hazaiak, de a végén mi ünnepelhettünk. A két ponttal egy helyet javítottunk a tabellán, a budaörsi lányok a 9. helyről várhatják a március 28-i folytatást.

„Szeretnék gratulálni a hazaiaknak, nagyon fair mérkőzést játszottunk! Inkább a küzdelem dominált ma délután, mind a két csapat átérezte a találkozó súlyát. Az első félidőben teljesen megérdemelten vezettek a hazaiak, szervezettebbek voltak és pontosabban játszottak. A második játékrészben kicsit javult a védekezésünk, a kapusteljesítményünk és emiatt a támadójátékunk, elsősorban a rendezett védelem elleni játékunk ült. Meg tudtuk fordítani a mérkőzést, a végén már a Kecskemétnek volt sürgősebb. Örülök nagyon a győzelemnek, mert nem játszottunk jól!”Mihály Attila, Budaörs Handball vezetőedző

„Nem tudom bántani a csapatomat, fantasztikusan küzdöttünk! Az első félidőben szervezettségben hoztuk, amit kértem. A fordulást követően lőttünk négy kapufát, belecsúsztak itt a dolgok. Az akarati tényezőkkel semmiféle probléma nem volt, fegyelmezettek is voltunk. Ezt a csapatot nem szabad bántani, bent fogunk maradni az első osztályban. Gratulálok a Budaörsnek és további sok sikert kívánok nekik a folytatásra!”Marosán György, Kecskeméti NKSE vezetőedző

„Nagyon örültem a győzelemnek, mivel rengeteget készültünk mentálisan és fizikálisan a héten. Mind a két csapat számára különösen fontos volt ez a győzelem, ennek szellemében mindent megtett mind a két fél a sikerért. Boldog vagyok, hogy mi ünnepelhettünk a hatvan perc végén.” – foglalta össze a mérkőzést Kemény Dóra, aki megszerezte a találkozón első budaörsi gólját.

„Gratulálok a Budaörsnek! Nagyon akartuk ma ezt a győzelmet és tényleg úgy jöttünk ki a pályára, hogy bármi lesz, begyűjtjük itthon a két pontot. Nagyon szomorú vagyok, hatalmasat küzdött azzal együtt a csapat, hogy belecsúsztak hibák. Bízom abban, hogy a mai teljesítményből önbizalmat merítünk a folytatásra.”Gulya Krisztina, Kecskeméti NKSE

 

K&H női kézilabda liga, 17. forduló:
Hufbau-Akker Kecskeméti NKSE – Budaörs Handball 24-28 (11-10)

Kecskeméti NKSE:
Pusztai, Risovic (kapusok), Szabó E. 8 (6), Varga N. 5, Siska 3, Aron 2, Deáki 2, Gulya 2, Fauszt 1, Kucerova 1, Nikolayenko, Gulyás, Kovács K., Tóth L., Horváth D., Albert
Vezetőedző: Marosán György

Budaörs Handball:
Sipeki, Wéninger (kapusok), Hornyák Á. 6, Szöllősi-Zácsik 5, Szabadfi 5, Juhos 5 (3), Ertl 3, Farkas 2, Zsigmond 1, Kemény 1 (1), Gerháth, Pásztor, Berta, Brettner, Rácz
Vezetőedző: Mihály Attila

Az eredmény alakulása: 11p.: 6-3, 20p.: 8-8, 25p.: 8-9, 39p.: 13-17, 50p.: 19-24, 56p.: 24-26

Kiállítások: 6, illetve 8 perc

Hétméteresek: 7/6, illetve 5/4

Sárga lapok: 2, illetve 3

Nézőszám: 500 fő

Játékvezetők: B. Pech Katalin, Vágvölgyi Mária

 

(Fotó: budaorshandball.hu/ Pozsonyi Roland) 

Sütihasználat

Weboldalunkon különböző sütiket (cookie-kat) használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a lehető legjobb felhasználói élményt tudjuk számodra nyújtani. További információt az adatkezelési tájékoztatónkban találsz.