Utolsó másodperces góllal nyert az Alba

Szombat délután a K&H liga 19. fordulójában 300 néző előtt az Alba Fehérvár KC 29-28-ra legyőzte a Budaörs Handball-t a KÖFÉM Sportcsarnokban. Az első negyven perc gyakorlatilag budaörsi fölényt hozott, a mieink irányítottak, többször elléptek már öttel is a házigazdáktól. Ezt követően sajnos egy rövid ideig gödörbe kerültünk, ami pont elég volt arra Deli Rita lányainak, hogy ledolgozzák a hátrányukat. A vártaknak megfelelően izgalmas végjáték következett, hol az egyik, hol a másik csapat egalizált. A mutatott játék alapján minimum egy pontot érdemeltünk volna, de ma egy utolsó másodperces góllal fehérvári győzelem született. Mindannyiunknak örömteli hír, hogy fél év kihagyás után visszatért Pálos-Bognár Barbara, Szöllősi-Zácsik Szandra pedig megszerezte 100. gólját a 2017/2018-as szezonban. Folytatás a mieinknek április 13-án, hazai pályán a Debrecen ellen.

Alba Fehérvár KC – Budaörs Handball sajtótájékoztató

Attila Mihály és Deli Rita mellett a fél év kihagyás után visszatérő Barbara Pálos-Bognár értékelt a székesfehérvári sajtótájékoztatón!

Közzétette: Budaörs Handball – 2018. április 7.

K&H női kézilabda liga, 19. forduló:
Alba Fehérvár KC – Budaörs Handball 29-28 (13-16)

Alba Fehérvár KC:
Mistina, Gabina Lima, Herr (kapusok), Gorshenina 10, Lavko 8 (4), Nascimento 5, Pelczéder 2, Mendy 2, Boldizsár 1, Májer 1, Gjorgjijevska, Zhilinskayte, Utasi, Temes, Rózsás
Vezetőedző: Deli Rita

Budaörs Handball:
Sipeki, Wéninger (kapusok), Hornyák Á. 6, Gerháth 5, Szöllősi-Zácsik 4, Juhos 4 (2), Farkas 3, Pásztor 2, Ertl 2 (1), Szabadfi 1, Berta 1, Pálos-Bognár, Brettner, Rácz, Zsigmond, Kemény
Vezetőedző: Mihály Attila

Az eredmény alakulása: 7p.: 3-5, 15p.: 6-10, 23p.: 10-14, 37p.: 15-20, 43p.: 22-21, 50p.: 23-23, 56p.: 25-26

Kiállítások: 6, illetve 4 perc

Hétméteresek: 6/4, illetve 4/3

Sárga lapok: 2, illetve 3

Nézőszám: 300 fő

Játékvezetők: Horváth Péter, Marton Balázs