Május 20-án, vasárnap 17.15-től a K&H liga 25. fordulójában női felnőtt csapatunk a bajnoki éllovas, címvédő, friss Bajnokok Ligája győztes Győri Audi ETO KC-t fogadja a budaörsi sportcsarnokban. Mihály Attila vezetőedző és Gerháth Fanni is bízik benne, hogy egy jó hangulatú hazai szezonzárón felszabadult játékkal kézilabda ünnepet varázsol a csapat.
Fontos mérkőzés és jegyinformációk ITT!
https://www.facebook.com/budaorshandball/videos/1703929709698944/
„Az utolsó hazai mérkőzésünkön szeretnénk kézilabda ünnepet varázsolni a sportcsarnokunkba. Ezért mindent meg fogunk tenni a pályán, nem kívánunk statiszták lenni még akkor sem, ha a friss BL-győztes ETO látogat hozzánk. Az erőviszonyokat felesleges latolgatni, hiszen minden szempontból jobb erőkből áll és komolyabb játékerőt képvisel a vendég együttes. Nem akarok változtatni semmin, igyekszünk minél többet futni, gyorsan befejezni a támadásainkat, mert egész évben ezt gyakoroltuk. Ennek a felfogásnak és szellemiségnek vissza kell köszönnie a mérkőzésen.” – Mihály Attila, Budaörs Handball vezetőedző
„Elsősorban egy jó hangulatú mérkőzést remélek. Senki sem vár tőlünk győzelmet, de azért nem fogunk feltartott kezekkel a pályára vonulni. Szeretnénk egy könnyed, felszabadult meccset játszani, ahol mindenki megmutathatja magát. Ami az ETO ellen sikerül a pályán, az a többiekkel szemben hosszú távon is működik majd.” – Gerháth Fanni, Budaörs Handball balátlövő
K&H liga 25. forduló
2018. május 20. (vasárnap) 17:15
Budaörs Handball – Győri Audi ETO KC
Helyszín: BVUSS (2040 Budaörs, Hársfa utca 6.)
TV: M4 Sport, m4sport.hu
A vasárnap délutáni ütközetet a Bócz László, Wiedemann Viktor játékvezető páros vezeti majd.
TEMPÓ BUDAÖRS!