„A pálya az igazi otthonom”- Pásztor Noémi a Budaörs sikeréért dolgozik

Pásztor Noémi évek óta Szombathely egyik legmagasabban jegyzett kézilabdázója, a fiatal tehetség a város hírnevét is öregbíti a Budaörs Handball NB I-es csapatában. Abban az együttesben, amely nem fordít hátat a magyar játékosoknak, külföldi igazolások nélkül állja a sarat az élvonalban. A junior válogatott beállónak a sport a mindennapi betevője, komolyan veszi az ezzel járó felkészülést és lemondásokat. A csúcsra járatott szezont követően sincs megállás, Noémi már célkeresztbe vette a nyári  debreceni világbajnokságot. A lelkes játékost a sikeres szezon tovább lendíti előre, a Budaörs bennmaradása idén ugyanis jottányit sem forgott veszélyben. A zsenge korú kézilabdázó rendszerint csapágyasra járatja a nagy küzdelmeket, a hármas védők ugyanis nem simogatják a riválisokat. Testközelből megtapasztalt élményeket, az idei pontvadászat drámáit és természetesen jövőbeli terveit sem rejtette véka alá honlapunknak a „Nonó” becenévre hallgató játékos.

Kiváló koktélját képezi a fiatalos hévvel bíró titánoknak és a nagy rutinnal megáldott játékosoknak a Budaörs együttese. A Pest környéki alakulat a mostani pontvadászatban üde színfoltnak számított, ugyanis a gárda sokszor mutatós játékkal,  szervezetettséggel vétette észre magát. A csapat háza táján pazar hangulat uralkodik, így nem kell feketeöves oknyomozónak lenni, ha a megfejtést keressük. Az idősebb, minden hájjal megkent játékosok vállukra vették a felelősséget, ám a dinamizmus, a lendület a fiatalok asztala volt. Számos emlékezetes mérkőzés, nyílt sisakos végjáték, valamint egynémely bravúr is fűszerezte a mostani pontvadászatot. Az egyesületben bontogatja szárnyait egy ifjú tehetség is, aki a nemzeti junior válogatottnak is alappillére. A gárda 32-es számú játékosáról, Pásztor Noémiről van szó.

Egészen fiatalon szoros barátságot kötöttél a sportággal. Mennyire volt egyértelmű, hogy a kézilabda mellett törsz majd lándzsát?
Nem voltam egy kifejezetten nádszálvékony alkat és voltaképpen a családban sem találhatunk a felmenők között élsportolókat. Maga a sport egyébként mindig is népszerű volt, édesanyám amatőr szinten röplabdázott az iskolai csapatban, édesapám pedig nagy rajongója volt több szakágnak is. Hivatásszerűen senki nem űzött labdajátékot, én azonban a kezdetektől fogva örökmozgó típus voltam. A korai időben a fiúk többsége a labdarúgást választotta, a lányok pedig a közvetlen környezetemben a kosárlabda égisze alá kerültek. Talán a sors keze, talán egy fatális véletlen, de végül beindultak a Zrínyi Általános Iskolában kézilabda tréningek is, így kisiskolásként nem is volt kérdés, mit szeretnék csinálni. Még csak egy hétig jártam edzésre, de már szerelem volt ez első látására. Persze ekkortájt még nem gondolhattam, hogy ez később a hivatásom lehet, a játék szeretete az, ami napról napra levitt az edzésekre.

Mindig adta magát, hogy beállóban fogsz majd játszani?
Nem igazán,  átlövőben is nagyon sokáig próbálgattak. Egy pályakezdő sportolónál, főleg a kézilabdában a posztok nem feltétlenül egyértelműek. Néha persze nem is árt, ha másba is belekóstol az ember, elvégre minden, amit csinálunk egy olyan tapasztalat, ami utóbb a javunkra válhat majd. Természetesen később kikristályosodott, hogy beállóban érzem igazán jól magamat. Számomra mindez kreatívabb, sokrétűbb feladat, persze ezt embere válogatja. Mindenesetre egyáltalán nem sajnálom, hogy végül így alakult.

Mondhatni hamar berobbantál az első budaörsi évedben, pedig aztán nagy a különbség az osztályok között…
Számottevően más az NB I/B és az élvonal. Elsősorban sebességbeli különbségek vannak, de ez majdhogynem a játék minden elemére levetíthető. A másodperc törtrésze alatt kell dönteni, ami fizikailag illetve mentálisan is nagyobb felkészültséget igényel. A jelentős megterhelés mellett nem szabad elhallgatni, hogy az első osztály hemzseg a rutinos, sokat megélt sportolóktól is. Egy ilyen közegben a tapasztalat sokat jelenthet, így egy fiatal rákényszerül, hogy egy pillanatig se lankadjon a koncentrációja. A mérkőzések rendre élesek, az újonnan érkezőknek pedig minden lehetőségbe bele kell kapaszkodniuk, ha szeretnének tartósan megmaradni az élvonalban.

Hiába volt valaki húzóember egy alacsonyabb osztálybeli élcsapatban, amint idekerül (első osztályba), a logika azt diktálja, hogy eleinte részfeladatokat kap. Megállja a helyét ez a gondolat?
Úgy vélem, hogy igen. Merni kell nagyokat álmodni, de nem rugaszkodhatunk el a realitás talajától sem.  Amikor a másodvonalban az élbolyban tanyázol a csapatoddal, vagy éppenséggel karnyújtásnyira vagy érmektől, megszokod azt, hogy a győzelmek egymást követik. Egy osztállyal feljebb minden pontért kőkeményen meg kell izzadni, a végjátékig élesnek kell lenned. Itt sok minden más forgatókönyv szerint zajlik. Egy fiatal játékos alanyi jogon nem követelhet helyet magának, a teljesítményével kell kivívnia mindezt. Természetes, hogy az elején részfeladatok vannak, de amint lehetőséget kap valaki, élnie kell vele.  Ez a természet, pontosabban a kézilabda törvénye. Mentálisan erősnek kell lenni, beleállni a feladatokba, a többit pedig az élet hozza. Az idegek harca mindez.

Pásztor Noémi (32) a mezőny egyik legjobb irányítóját igyekszik feltartóztatni. A fiatal sportoló nem fél beleállni az események sűrűjébe


Budaörsön megkaptad a lehetőséget az egyébként is fiatalokkal teletűzdelt gárdában. Hogy értékeled a szezont, milyen volt az idei pontvadászat? 
Összességében elégedettek lehetünk, mert a csapat megharcolt a jó eredményért. Voltak olyan mérkőzések persze, amelyek hozhattak volna kedvezőbb fordulatot is, de nincs okunk a panaszra. A bajnokság évről évre egyre színvonalasabb, a jó csapatok egymásnak adják a stafétát. A Budaörs Handball nagy fegyvere a csapatszellem, együtt tudtunk átlendülni a kritikus pillanatokon is. A már nagy sportágbeli múlttal rendelkező, tapasztaltabb kézilabdázók segítenek bennünket fiatalokat, mi pedig elfogadjuk a tanácsot. Kiváló egyveleget alkotunk, a döntés pedig csapatszinten folyik. Nagyon sok olyan mérkőzés volt, ahol az eredményt a csapategység szállította. Nyilván mindig van hova fejlődni, egy játékos szeme előtt is a továbblépési lehetőségek kell, hogy lebegjenek. Egyénileg sokat kell dolgozni, és fejben eldönteni, hogy a sikerért áldozni kell.  Kapkodni azonban nem szabad, mindennek van egy természetes lefolyása.

Szoktad tüzetesen elemezni az ellenfeleidet, kitől mire számíthatsz?
Igen, csapatszinten is időt fektetünk erre. A videó elemzések kiváló lehetőségeket nyújtanak. Sokszor igyekszem személyesen is tájékozódni, kilátogatni a riválisok mérkőzéseire. Élőben azért minden máshogy fest, testközelből jobban kivehető egy-egy játékos mozgása. Egyébként pedig a szokásos feltérképezés mellett igyekszem nem az ellenfeleimmel törődni. A pályán magamat kell legyőznöm, nem szabad, hogy unos-untalan másokkal foglalkozzam. A felkészültség fontos kelléke egy mérkőzésnek, de elsősorban a saját teljesítményemre ügyelek. Eléggé maximalista típus vagyok, ritkán vagyok elégedett. Szerintem a játéknak van egy filozófiája, amit igyekszem követni. Ha ma jó vagyok, holnap még jobbnak kell lennem. A kézilabda a hivatásom, ez pedig felelősséggel jár. Az állandó önfejlesztés felelősségével.

Az élvonalban nem akármilyen csarnokokban, közönségek előtt vizitálhattok. Van benned izgalom egy-egy nagy csörte előtt?
Sosem voltam olyan izgulós típus, inkább egyfajta pozitív várakozás van bennem. Annak idején, amikor Szombathelyen játszottunk, a szülők elkísértek minden mérkőzésre, és már ott is kiváló buzdítás volt. Később bárhol jártam, jó kis közegbe csöppenhettem bele. A pálya az otthonom, élvezem, amit csinálok. A közönség engem speciel nagyon doppingol, még akkor is, ha adott esetben ellenünk szurkolnak. Emlékszem egy végletekig kiélezett találkozóra Kisvárdán, ahol a hazai csapatot a lelátóról gőzerővel buzdították.  A frenetikus hangulatban mégis mi voltunk a jobbak egy hajszállal. Győrben, Érden, Debrecenben vagy éppenséggel az Elek Gyula Arénában játszani igazi élmény, de odahaza is minden tiszteletet megérdemelnek a szurkolóink. Legutóbb az ETO ellen például óriási hangulat volt, a mieink is odatették magukat. Ilyen légkörben sportolni igazán felemelő érzés. Ezekért a pillanatokért kézilabdázunk, ez talán mondhatom a társaim nevében is.

 

Írta: Antal Ádám
a Budaörs Handball számára
Fotók: budaorshandball.hu/Pozsonyi Roland