Munkába állt a csapat

A Budaörs Handball felnőtt női csapata bő egy hónapos pihenőt követően, hétfőn a BVUSS-ben ismét edzésbe állt, megkezdve ezzel a felkészülést a 2018-2019-es NB I-es szezon kihívásaira. A nyári szünetnek a múlt hét végi teljesítménydiagnosztikai felmérés vetett véget, ahol terheléses vizsgálattal állóképesség mérést végeztek, a szív-keringés-légzésfunkciók működését minősítették egyenként a játékosoknál. Edzés előtt Kálóczi Imre, társadalmi elnök és Mihály Attila, vezetőedző köszöntötte a lányokat, igaz a keret most még nem lehetett teljes, mivel Pásztor Noémi és Horváth Laura a debreceni junior-vb-n képviseli hazánkat, míg Sipeki Flóra a felnőtt női strandkézilabda válogatottal edzőtáborozik Görögországban. Az utánpótlásból Király Jázmin részesült abban a megtiszteltetésben, hogy a felnőtt kerettel edzhet. A tervek szerint az alapozó edzésmunkán túl idén is gyakorló mérkőzések, tornák is segítik majd a csapatot az eredményes felkészülésben.

 

Budaörs Handball nyári játékosmozgás:

Érkeztek:
Dávid-Azari Fruzsina (2 év, DKKA), Hajduch Csenge (2 év, DVSC), Horváth Laura (1 év, NEKA, junior válogatott), Kastl Anna (Vasas ifjúsági, serdülő válogatott)

Hosszabbítottak:
Pálos-Bognár Barbara (+3 év), Szöllősi-Zácsik Szandra (+1 év), Pásztor Noémi (+1 év), Gerháth Fanni, (+1 év), Ertl Rebeka (+1 év), Szabadfi Ágnes (+1 év), Zsigmond Vivien (+1 év), Plesztovits Alexa (+1 év)

Távoztak:
Juhos Kata (családalapítás miatt), Farkas Evelin, Brettner Zsófia (Eger), Berta Bianka (Mohács), Kemény Dóra (Kecskemét)

Az utánpótlásból a felnőtt kerettel edzhet:
Király Jázmin