Hatgólos dán győzelem

A 2018-as Kohász Kupa csütörtöki játéknapján a dán Viborg HK 34–28-ra legyőzte a Moyra-Budaörs Handballt a BVUSS-ben. Sok volt a hiba és a pontatlanság, de így is egy félidőt fej-fej mellett haladtak a csapatok. A térfélcserét követően a dánok rendre kihasználták a hibáinkat és végül magabiztosan nyerték a jó hangulatú felkészülési mérkőzést. A találkozóra nevezett játékosaink mindegyike pályára lépett, voltak kifejezetten ígéretes periódusaink, amire építhetünk a jövőben, de a helyzetkihasználásunk hatékonyságán javítanunk kell a bajnoki rajtig.

„Ami ma szembetűnő volt, hogy a helyzeteinket szélről és ziccerből egyaránt nagyon rossz százalékban értékesítettük, a dánok pedig a legtöbb esetben kihasználták a hibáinkat. Próbáltunk hasonlóan gyors játékot játszani, ami sok esetben ült is, de rengeteg eladott labdánk volt és a befejezésekbe rendre hiba csúszott. Védekezésben statikusnak bizonyultunk, nehezen vettük fel ezt a gyors és dinamikus tempót. Látszott a skandináv iskola, így is voltak jó momentumaink, de ez most erre volt elég. Ennél pontosabb, szigorúbb befejezés kell majd a bajnokságban!”Mihály Attila, Budaörs Handball vezetőedző

Kohász Kupa, felkészülési torna
Moyra-Budaörs Handball – Viborg HK 28–34 (17–19)

Moyra-Budaörs Handball:
Sipeki, Wéninger, Kastl (kapusok), Zsigmond 7 (1), Hajduch 4, Gerháth 3, Mézes 3, Szöllősi-Zácsik 3, Ertl 2, Kiskartali 2, Pálos-Bognár 2, Dávid-Azari 1, Pásztor 1, Szabadfi, Rácz, Kaczur
Vezetőedző: Mihály Attila

Viborg HK:
Poulsen, Nordstrom (kapusok), Norgaard 14 (6), Högdahl 5, Bodholt 5, Bogelund 2, Uno 2, Dahl 2, Filtenborg 1, Strömberg 1, Jorgensen 1, Thiwgaard 1, Andersen
Vezetőedző: Allan Heine Pedersen

Az eredmény alakulása: 9p.: 5-3, 14p.: 7-7, 24p.: 15-13, 36p.: 18-22, 43p.: 22-26, 55p.: 25-32

Kiállítások: 2, illetve 0 perc

Hétméteresek: 3/1, illetve 6/6

Sárga lapok: 2, illetve 2

A Kohász Kupa eredmények/program:
2018.08.15. 18:00 DKKA – Viborg HK 20–22 (10–10)
2018.08.16. 18:00 Moyra-Budaörs Handball – Viborg HK 28–34 (17–19)
2018.08.17. 16:00 DKKA – Moyra-Budaörs Handball (@Dunaújváros)

TEMPÓ BUDAÖRS!