A maximum kell

Pénteken 17 órától a K&H női kézilabda liga 6. fordulójában a Moyra-Budaörs Handball az MTK Budapestet fogadja a BVUSS-ben. Mihály Attila vezetőedző és Zsigmond Vivien is egyetért abban, hogy a maximum kell, de legyőzhetjük a fővárosi kék-fehéreket. 

Jegyinformációk ITT!

„Nehéz sorozat előtt állunk, hiszen 7 napon belül két bajnoki és egy Magyar Kupa találkozó vár ránk. Az MTK egy összeszokott, markáns és stabil csapat, a belső posztokon szereplő játékosaik jól ismerik egymást, hiszen hosszú ideje együtt kézilabdáznak. Természetesen ők is hibázhatnak, viszont a jelenlegi állapotunkban nekünk mindenféleképpen extra teljesítmény kell, hogy itthon nyerjünk. A győzelemhez szükséges játék benne van a csapatunkban, de ehhez mindenkinek mozgósítani kell minden tartalékot. Nagyon komoly meló lesz, igen komoly csapatmunkát kell bemutatunk.” – Mihály Attila, Moyra-Budaörs Handball vezetőedző

„Tavasszal végre legyőztük hazai pályán az MTK-t, ezt a teljesítményt és eredményt szeretnénk most is megismételni. Mindig is küzdelmes, izgalmas meccset játszottunk velük, ezúttal is valami hasonlóra számíthatunk. Rutinos lesz ellenfél, ráadásul régóta együtt szerepelnek. Nem engedhetjük meg, hogy tördeljék, lassítsák a játékunkat, úgy gondolom, gyors és eredményes támadásokkal megnyerhetjük a meccset.” – Zsigmond Vivien, Moyra-Budaörs Handball irányító

K&H liga 6. forduló
2018. október 19. (péntek) 17:00
Moyra-Budaörs Handball – MTK Budapest
Helyszín: BVUSS – 2040 Budaörs, Hársfa utca 6.
TV: BVTV
Játékvezetők: Hargitai Gábor, Markó Gábor István
Versenybírók: Halmai János, Juhász János

Teljes napi program a BVUSS-ben
16:00 Pénztárnyitás
17:00 Moyra-Budaörs Handball – Moyra-Budaörs Handball (NB I)
18:30 Lelátó kiürítés 
19:00 Budai Farkasok – NEKA (NB I/B férfi felnőtt)

TEMPÓ BUDAÖRS!

(Fotó: budaorshandball.hu/Pozsonyi Roland)

Sütihasználat

Weboldalunkon különböző sütiket (cookie-kat) használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a lehető legjobb felhasználói élményt tudjuk számodra nyújtani. További információt az adatkezelési tájékoztatónkban találsz.