Zárkóznunk kell

Szombat este 17 órától a K&H liga 20. fordulójában a tabella 10. helyén álló Mosonmagyaróvárt fogadjuk a BVUSS-ben. Neukum Tamás vezetőedző és Wéninger Alexa nyilatkozott honlapunknak az újabb sorsdöntő rangadó előtt.

Jegyinfó ITT!

https://www.facebook.com/budaorshandball/videos/2311333522483904/

„Folyamatosan keressük az okokat, hogy mi történhetett az első félidőben az MTK ellen. A végső kicsengése a mérkőzésnek azért pozitív, hiszen nagyon komoly második félidőt produkáltunk. Ma nem az foglalkoztat minket, hogy ez az egy pont mit jelent majd a végelszámolásnál, inkább a következő feladatunkra koncentrálunk. Komoly játékerőt képvisel az óvári csapat, nagyon kemény a védekezésük, sok esetben a durvaságoktól sem riadnak vissza. Fel fogjuk venni a kesztyűt , próbálunk a saját játékkal foglalkozni és arra építkezni. Úgy gondolom, ha külső körülmények nem avatkoznak be, akkor minden esélyünk meg van a győzelem megszerzésére.“Neukum Tamás, Moyra-Budaörs Handball vezetőedző

„Kicsit mindenki feldobódott, kétszer annyi pontunk van, mint egy héttel korábban volt. Nincs időnk pihenésre, sorozatban jönnek mostantól a meccsek,110 %-kal készülünk minden összecsapásra. Muszáj pontot, pontokat szereznünk, mindenki ennek rendel alá mindet. Nagyon nehéz és kemény mérkőzésre számítok, igen jó formában van az ellenfelünk. Szinte mindig hazai pályán játsszák az összes meccsüket, annyira nagy erőt jelent számukra a szurkolótáboruk. Bízom benne, hogy mögöttünk is ott lesznek a szurkolóink és közösen elérjük a célunkat.“ Wéninger Alexa, Moyra-Budaörs Handball kapus

Teljes program: 
15:00 Moyra-Budaörs Handball női ifjúsági – Mosonmagyaróvár (ingyenes)
kb. 16:15 Lelátó kiürítése
17:00 Moyra-Budaörs Handball – Mosonmagyaróvár (K&H liga)
kb. 18:30 Lelátó kiürítése
19:00 Budai Farkasok – ETO-SZESE (Férfi NBI/B)

Helyszín: BVUSS (2040 Budaörs, Hársfa utca 6.)
Játékvezetők: Bócz László, Wiedemann Viktor
Versenybírók: Dr. Vattay Gergely, Éles Péter

Jegyek

NB I-es bajnoki mérkőzésekre jegyet elővételben az aktuális meccs hetében hétköznapokon 10-16 óra között a BVUSS (2040 Budaörs, Hársfa utca 6.) kézilabda irodájában SZEMÉLYESEN KÉSZPÉNZZEL lehet vásárolni. Online jegyvásárlásra nincs lehetőség!

Belépőt FOGLALNI a jegy@budaorshandball.hu email címen lehet. A félrerakott jegyeket a mérkőzés kezdete előtt minimum 40 perccel át kell venni pénztárainknál. A klub fenntartja a jogot, hogy az időben át nem vett foglalásokat törölje.

Mérkőzésnapokon egy órával a kezdés előtt a budaörsi sportcsarnok bejáratainál vásárolhatnak jegyet kizárólag KÉSZPÉNZZEL a szurkolók.

A játékhét további mérkőzései:

2019. április 6. (szombat)
17:00 Alba – ÉRD
18:00 DKKA – Eszterházy 

TEMPÓ BUDAÖRS!

(Fotó: budaorshandball.hu/Pozsonyi Roland)

Sütihasználat

Weboldalunkon különböző sütiket (cookie-kat) használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a lehető legjobb felhasználói élményt tudjuk számodra nyújtani. További információt az adatkezelési tájékoztatónkban találsz.