Szombat este a női felnőtt csapatunk második nyári felkészülési mérkőzésén 30–30-as döntetlent játszott a Kozármislennyel a BVUSS-ben.
„Az NB I/B nyugati csoportjának egyik meghatározó együttese ellen játszottuk első hazai edzőmeccsünket. A vendégek igazi csapatként, pörgős, sok futáson alapuló kézilabdát játszottak. Támadásban több formációt is ki tudtunk próbálni, de a fordulást követően jelentősen javult az ellenfél kapusteljesítménye, sajnos kevés gólt lőttünk. Védekezésben még nagyon látszott az összeszokatlanság, kapusainknak így több bravúrt kellett bemutatniuk. Tanulságos mérkőzés volt, amin több fiatal játékosunk is szerepet kapott. A mérkőzés tapasztalataiból tanulva készülünk tovább a bajnokságra.” – Fülöp Péter, Moyra-Budaörs Handball vezetőedző
Felkészülési mérkőzés:
Moyra-Budaörs Handball – Kozármisleny SE 30–30 (19–12)
Moyra-Budaörs Handball:
Vártok, Vajk (kapusok), Szabadfi 6, Simon A. 5, Király 4, Hornyák Á. 4, Zsigmond 3, Kovács B. 3, Nagy Zs. 2, Landi 1, Csáki 1, Hajduch 1, Reizinger, Kiss M., Kovács N. Medveczky, Horváth L., Kiskartali
#vegeredmeny #felkeszules #merkozes #tempobudaors