MK: ízelítő az élvonalból

Szerda este a Magyar Kupa IV. fordulójában az NB I-es Váci NKSE látogat Budaörsre. A továbbjutás egy mérkőzésen dől el, a győztesre a legjobb nyolc között a Ferencváros vár. A találkozó jó alkalmat kínál a kevesebb lehetőséghez jutott játékosainknak a bizonyításra.

„A Mosonmagyaróvár ellen játszott téli Liga Kupa mérkőzések után újabb ízelítőt kaphatunk az NB I élmezőnyéből. Egészen más iram és tempó várható a Vác ellen, mint amihez az NB I/B-ben szoktunk. Ez az a szint, amihez igyekszünk felnőni a közeljövőben. Ahogy korábban is mondtam, semmiféle eredménykényszer, elvárás nem nyom minket a Magyar Kupában, felszabadultan, teher nélkül kézilabdázhatunk. Jó úton járunk, de nagyon sűrű a versenynaptár, két és fél hónap alatt le kell játszanunk még a bajnoki meccseink felét. Lesz, aki most pihenőt kap, és olyan is, aki a szokásosnál nagyobb szerepben részesül, hogy bizonyítson, éles körülmények között is számíthatunk rá. Üde színfolt lehet ez a találkozó a mérkőzéseink sorában, szeretnénk helytállni és a lehető legtöbbet kihozni belőle.” Buday Dániel, Moyra-Budaörs Handball vezetőedző

2021. március 10. (szerda) 18:00
NB I/B nyugat – IV. forduló
Moyra-Budaörs Handball – Váci NKSE
(Helyszín: BVUSS – Budaörs, Hársfa u. 6.)
Zárt kapus, élő közvetítés a Moyra-Budaörs Handball Youtube csatornáján. 

TEMPÓ BUDAÖRS! 

(Fotó: budaorshandball.hu / Pozsonyi Roland)

Sütihasználat

Weboldalunkon különböző sütiket (cookie-kat) használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a lehető legjobb felhasználói élményt tudjuk számodra nyújtani. További információt az adatkezelési tájékoztatónkban találsz.