Jovovity Jovana és Agbaba Jelena is velünk lesz jövőre – MBH 2022/2023 II. rész

Pálos-Bognár Barbara után Jovovity Jovana és Agbaba Jelena egy évvel megtoldotta nyáron lejáró szerződését. Válogatott kézilabdázóink hamar megtalálták a számításukat Budaörsön és alap embereivé váltak élvonalbeli keretünknek. A lányok elkötelezettek klubunk sikere és a személyes fejlődésük iránt.

Jovi kézilabdázó édesanyja hatására 2011-ben Szerbiában tette le a voksát szeretett sportágunk mellett. 2017-ben fordultak igazán komolyra a dolgok, mikor is a Dunaújvárosi Kézilabda Akadémia játékosa lett. 2018 októberében lépett először pályára a DKKA NB I-es felnőtt csapatában. Egy éve erősíti klubunkat, bár ezidő alatt váll és könyöksérülés miatt hosszabb kihagyásra kényszerült. Szeptembertől húzó embere a budaörsi NB I-es csapatnak, amit decemberben egy világbajnoki részvétellel fejelt meg. 

„Sokat nem hezitáltam a döntésemet illetően, hiszen nagyon jól érzem magam Budaörsön, bíznak bennem és garantálják számomra a fejlődés lehetőségét. Dani és a teljes szakmai stáb hosszabbítása garancia arra, hogy folytatódni fog a klubnál az a tudatos építkezés, aminek a része szeretnék lenni a jövőben is. Az sem egy utolsó érv, hogy nagyon korrektül álltak hozzám a váll és könyök sérülésemmel, a rehabilitációmmal és a visszatérésemmel kapcsolatban. A karrierem jelenlegi fázisában a legfontosabb, hogy sok-sok játékpercet és tapasztalatot szerezzek, többet ér ez most, mint hogy padozzak egy nemzetközi kupában érdekelt együttesben. Fiatal csapatunk van, jó úton haladunk, egy év élvonalbeli tapasztalattal a hátunk mögött még erősebbek leszünk. A pontjaink a terveink szerint megvannak, ugyanakkor nagyon sajnálom a Vasas és az Érd elleni vereséget. Nincs okunk a szomorkodásra, előre nézünk és koncentrálunk a feladatunkra. Bármi történhet, de hiszek benne, hogy nem lesz problémánk a bentmaradás kiharcolásával és a mezőny közepéhez fogunk tartozni. A munkában hiszek, sokat várok el magamtól, szeretném, ha töretlen lenne a fejlődésem.” Jovovity Jovana, Moyra-Budaörs Handball átlövő

Agbaba Jelena is a hosszabbítás mellett döntött. A támadásban és védekezésben egyaránt bevethető komolyabb NB I-es rutinnal rendelkező szerb válogatott beállónk kitűnően érzi magát Budaörsön. Motiválják az őszi klubsikerek és a válogatottal elért négy győzelem a spanyolországi világbajnokságon. 

„Már a szezon első mérkőzésén, mikor friss feljutóként idegenben legyőztük az MTK-t, tudtam, hogy jó helyre kerültem. Fantasztikus érzés volt! A legelején bebizonyítottuk, hogy a legnagyobbakat leszámítva bárkivel fel tudjuk venni a versenyt. Az pedig külön öröm mindannyiunk számára, hogy nem egyszeri kiugró eredmény volt a szezonnyitón elért siker, később is jöttek a bravúrpontok. Azonnal befogadtak a lányok, hamar megtaláltam a számításomat a klubnál, boldog vagyok, hogy jövőre is itt lehetek. Sokat tanulunk Danitól, Zolitól és Irától, nagyrészt nekik köszönhető, hogy különleges energiánk van a pályán. Érzem, hogy számítanak rám, felelősségteljes szerepet szánnak nekem a közeljövőben is. A közös feladataink mellett szeretnék tovább fejlődni, csiszolni és finomhangolni a játékomat, ehhez minden körülmény adott Budaörsön. Fókuszálunk az idei célunkra, hogy jövőre még magasabbra helyezhessük a lécet. Rendkívül motivál, hogy tavasszal visszavágjunk a közvetlen riválisainknak. Rengeteget dolgozunk azért, hogy ne kelljen izgulnunk a végelszámolásnál.” – Agbaba Jelena, Moyra-Budaörs Handball beálló

Sok sikert kívánunk a folytatásra, tempó Budaörs! 

MBH 2022/2023
– Pálos-Bognár Barbara
– Jovovity Jovana, Agbaba Jelena
– Szabó-Májer Krisztina, Tóth Melinda
– Zsigmond Vivien, Szabadfi Ágnes
– Varjas-Sipeki Flóra, Vártok Ramóna
– Vártok Tamara
– Smid Eszter
– Schneider Éva, Braun Csenge

(Főkép: budaorshandball.hu / Pozsonyi Roland)

Sütihasználat

Weboldalunkon különböző sütiket (cookie-kat) használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a lehető legjobb felhasználói élményt tudjuk számodra nyújtani. További információt az adatkezelési tájékoztatónkban találsz.