Szabó-Májer Krisztina és Tóth Melinda is két évvel megtoldotta nyáron lejáró szerződését.
Szabó-Májer Krisztina első élvonalbeli szezonját 16 évesen a 2011/2012-es idényben teljesítette Székesfehérváron, Tíz év első osztállyal és EHF-kupa tapasztalattal érkezett nyáron Budaörsre. Buday Dániel keretében hamar húzóemberré vált, őszi teljesítményét kizárólag egy könyöksérülés miatti kényszerpihenő árnyékolta be.
„Már a szezon egészen korai szakaszában elkezdtünk egyeztetni a hosszabbítás részleteiről, kevés kérdőjel maradt bennem. A legfontosabb, hogy élvezem a játékot, a szakmai stáb számít rám, komoly szerepet szán nekem és töretlenül bízik bennem. Utóbbi a karrierem során úgy érzem, egy kicsit elmaradt, az új fejezet és a környezetváltás mindezt maradéktalanul meghozta számomra. Nyilván nem egyszerű a mindennapos ingázás Székesfehérvárról, de maximálisan megéri. A klubnál továbbra is partnerek abban, hogy az előírt kondikat az otthonom és a kislányom közelében önállóan végezzem. Az őszi könyöksérülésem ugyan egy ideig kivont a forgalomból, de még erősebben álltam vissza. Folyamatosan szeretnék szintet lépni, segíteni a klubot a céljai elérésében. Rendkívül motivál, hogy már a tanulóévünkben megálljuk a helyünket a legjobbak közt. Biztos vagyok benne, hogy sokat számít ez az egy év közösen, jövőre még merészebb álmaink lehetnek. Ennek előjelei az idei meglepetéspontok, amit tavasszal a közvetlen riválisok elleni pontokkal megfejelhetünk. A kemény munka árán elért eredmények mellett továbbra is az a célom, hogy élvezzem a hivatásom, a kézilabdát.” – Szabó-Májer Krisztina, Moyra-Budaörs Handball jobbszélső
Tóth Melinda a ferencvárosi utánpótlásból indulva NB I-es bajnoki címig (2014/2015) jutott a Népligetben. Útközben korosztályos válogatottként a meggypiros címeres mezt is magára ölthette. Később további szép szakmai sikereket elérve a pályán megjárta az MTK-t, a Debrecent, a Mosonmagyaróvárt és a Vasast is. 2021 nyarán tette át a székhelyét Budaörsre, ahol hosszú távon tervez.
„Teljes mértékben megtaláltam a számításomat Budaörsön, ha most kérdeztek, könnyen el tudom képzelni, hogy a karrierem végéig a csapatot erősítsem. Kitűnőek a körülmények, folyamatosan fejlődünk, számítanak rám, az otthonom közelében vagyok, támogatják a pályafutásom utáni karrierem egyengetését, jól érzem magam. Természetesen maradt bennem hiányérzet a teljesítményemmel kapcsolatosan, de a klub által ajánlott kétéves kontraktus mindenképpen pozitív megerősítés számomra. A tabellán elfoglalt helyezésünk jelenleg megfelelő, de sokat kell még tanulnunk, ékes példája ennek a Dunaújvárosi fiaskó. Bebizonyítottuk, hogy szinte bárkivel fel tudjuk venni a versenyt, ugyanakkor van, hogy meccseken belül is komolyan ingadozik a teljesítményünk. Fejben mindenképpen erősödnünk kell, hogy kiegyensúlyozottabban vigyük fel a pályára azt, amit tudunk. Magamtól is egyre többet, stabilabb, jó teljesítményt várok. Minden pontveszteség fájó a közvetlen riválisokkal szemben, ám a bravúrpontok átsegítenek bennünket a döccenőkön. Hosszú még a bajnokság és rengeteg csata vár még ránk. Hiszek benne, hogy közösen felrakjuk az i-re a pontot és magasan átvisszük a lécet.” – Tóth Melinda, Moyra-Budaörs Handball balszélső
MBH 2022/2023
– Pálos-Bognár Barbara
– Jovovity Jovana, Agbaba Jelena
– Szabó-Májer Krisztina, Tóth Melinda
– Zsigmond Vivien, Szabadfi Ágnes
– Varjas-Sipeki Flóra, Vártok Ramóna
– Vártok Tamara
– Smid Eszter
– Schneider Éva, Braun Csenge