Fényesen csillog az ezüst – Mlinkó Zsófia és Vártok Tamara hazatért

Ahogy arról korábban is beszámoltunk, Mlinkó Zsófia és Vártok Tamara U20-as világbajnoki ezüstérmesként kezdheti meg a nyári felkészülést Budaörsön. Hét megnyert összecsapást követően kiélezett fináléban maradtunk alul a női junior világbajnokság döntőjében Norvégiával szemben. Hétfőn hazatért Szlovéniából a csapat, gyorsan meg is szólaltattuk a lányokat! 

„Hiányérzet nyilván maradt bennem, de összességében örülök a becsületesen elvégzett munka eredményének, még ha most ez egy ezüstérem is. A címvédés lebegett a szemünk előtt, de mi sem vagyunk hibátlanok, egyszer az összes győzelmi sorozat véget ér, a miénk a norvégok elleni vb-döntőig tartott. Szorossá tettük a végét is, ott volt a kezünkben a sorsunk, de ez most így alakult. Még ha most fáj is, idővel majd minden emlék megszépül. Kimondottan zavaróként számított rám előzetesen a szakmai vezetés, ám sok játéklehetőséget kaptam az eredeti szerepemen túl is, aminek kifejezetten örülök. A rám bízott feladatot megoldottam, támadásban is bontogathattam a szárnyaimat. Az utánpótlás válogatott korszak nekem ezzel a tornával véget ért, megvolt az ilyekor szokásos könnyes búcsú is. Természetesen nem felejtjük el ezt a fantasztikus időszakot, kapcsolatban maradunk egymással, ugyanakkor most már egyen-egyenként minden energiánkat a felnőtt pályafutásunkra és a folyamatos fejlődésünkre összpontosítjuk. Aztán ki tudja, egy nap lehet a nagyválogatottban újra egymás mellett állunk majd, hasonlóan nemes célokért küzdve.” Mlinkó Zsófia

Vártok Tamara egy korosztállyal ifjabbként az utolsó felkészülési meccsen megsérült Kürthi Laura helyére került be az utazókeretbe. Egy hetet dolgozott együtt itthon a lányokkal, de játékával meggyőzte ifj. Kiss Szilárdot a szerepeltetésében.

 „Óriási megtiszteltetés önmagában, hogy ott lehettem és a pályán segíthettem a csapatot. Hirtelen egy nagyon összeszokott társaság kellős közepén találtam magam, de gyorsan befogadtak, hamar, zökkenőmentesen megtaláltam a helyemet. Fontos visszajelzés és megerősítés számomra, hogy nem csak a lelátón és a padon ültem végig. Akár egy Dánia elleni komoly ikszes meccsen is bátran a pályára küldtek, éreztem a bizalmat a szakvezetés és a játékos társak részéről is. Amit szerettem volna, azt maradéktalanul kihoztam magamból. Persze, nem volt jó érzés vesztes meccsel befejezni a tornát, de szerintem a második helyezés is komoly fegyvertény. Extra csapatokkal játszottunk, ott vannak például a végső esélyesnek tartott franciák, akik végül a 13. helyen zártak. Semmit sem lehet borítékolni egy ilyen erős mezőnyben. Nekem eggyel könnyebb talán, mert még lesz lehetőségem a saját korosztályommal vitézkedni az utánpótlás válogatottban is. A hirtelen jött lehetőség a rengeteg élmény és tapasztalat mellett egy további fontos változást hozott a nyári programomban. Az ifi vb így kimarad, szóval egy kis pihenőt követően Budaörsön meg tudom időben kezdeni a felkészülést a felnőtt csapattal. Nagyon várom már a közös munkát!”Vártok Tamara

Az U20-as női világbajnokság végeredménye: 1. Norvégia, 2. Magyarország, 3. Hollandia, 4. Svédország, 5. Dánia, 6. Angola, 7. Németország, 8. Svájc, 9. Japán, 10. Montenegró, 11. Csehország, 12. Horvátország, 13. Franciaország, 14. Szlovénia, 15. Egyiptom, 16. Tunézia, 17. Lengyelország, 18. Románia, 19. Dél-Korea, 20. Szlovákia, 21. Litvánia, 22. Brazília, 23. Guinea, 24. Ausztria, 25. Argentína, 26. India, 27. Chile, 28. Kazahsztán, 29. Olaszország, 30. Irán, 31. Amerikai Egyesült Államok, 32. Mexikó

A magyar női junior válogatott kerete: 
Kapusok: BUKOVSZKY Anna (Vác), CHRISTE Dalma Szombathelyi KKA), ZSIGMOND Panna (Vasas)
Jobbszélsők: CSÁKI Lilla (Érd), VÁRTOK Tamara (NEKA)
Jobbátlövő: FERENCZY Diána (FTC)
Irányítók: FARKAS Johanna (Dunaújváros), KAJDON Blanka (Vasas)
Beállók: FARAGÓ Luca (Vasas), KISS Dorottya (Érd), TÖRÖK Lilly (Mosonmagyaróvár)
Balátlövők: BALLAI Borbála (Vác), BESSZER Borbála (Fehérvár), JUHÁSZ Gréta (Kisvárda), KORONCZAI Petra (MTK), KUKELY Anna (Békéscsaba), MLINKÓ Zsófia (Budaörs)
Balszélsők: MÉRAI Maja (Kisvárda), VÁMOS Míra (DVSC)

Szövetségi edző: ifj. KISS Szilárd
Edzők: PAPP György, KUN Attila
Kapusedző: NAGY Zoltán 
Erőnléti edző: SZŰCS Martin 
Orvos: DR. BABITY Máté 
Fizioterapeuta: CSEH Ferenc 
Technikai vezető: MONOK Júlia 

(Fotó: IHF)

Sütihasználat

Weboldalunkon különböző sütiket (cookie-kat) használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a lehető legjobb felhasználói élményt tudjuk számodra nyújtani. További információt az adatkezelési tájékoztatónkban találsz.