Budaörsön át az olimpiáig! Debreczeni-Klivinyi Kinga nyáron csatlakozik a keretünkhöz –  2023/2024 MBH III. rész

A kézilabda szerelmeseinek nem kell bemutatni a magyar női kézilabda válogatott és nyártól két éven át a Moyra-Budaörs Handball rutinos balátlövőjét, Debreczeni-Klivinyi Kingát.

Kinga felnőtt pályafutását a Vasasban kezdte, később a Vác játékosaként kapott először válogatott meghívót. Az Érd színeiben öt szezon alatt öt bajnoki bronzérmet szerzett, kétszer is eljutott a Magyar Kupa fináléjáig. Súlyos vállsérülés érte utol utolsó érdi szezonjában, a Ferencváros 2018-ban szerződtette. A 2020-2021-es szezon előtt a DKKA igazolta le, de mivel időközben anyai örömök elé nézett, így debütálására nem került sor. 2021 októberében a Siófok KC keretéhez csatlakozott. Tagja volt a 2012-ben Európa-bajnoki bronzérmet szerző magyar válogatottnak, a címeres mezt ezidáig 71-szer ölthette magára. Részt vett a 2014-es, 2016-os és a 2022-es kontinenstornán, valamint a 2017-es világbajnokságon.

„Siófokon minden feltétel adott volt ahhoz, hogy a gyermekvállalás után újra válogatott formába lendüljek. A klubvezetés korrekt módon marasztalt, ugyanakkor eljött az ideje a váltásnak. Az utóbbi időben a sok utazás, a hazai sorozatok mellett a nemzetközi kupameccsek rengeteg távol töltött percet jelentettek a kislányomtól. Kicsit besokalltam, egyre inkább megterhelt mindez lelkileg. Közelebb akartam kerülni az érdi otthonunkhoz, így nagyon jókor jött a Budaörs megkeresése. Minden egyes alkalommal kiteszem a szívemet, lelkemet a pályára, ám prioritásban természetesen a család és a minőségi időtöltés a gyermekemmel az első. A vállsérülésem és a szülés után rendkívül fontos volt számomra, hogy három év után visszakerüljek a válogatottba. Folyamatosan a szemem előtt lebeg a gondolat, a lehetősége annak, hogy 2024-ben az olimpián képviseljem a hazámat. Óriási motiváció mindez, amit a klubcsapatomban is kamatoztathatok. Szeretek kifejezetten nehéz célokért küzdeni, szívesen látnám a hazai élvonalban a Budaörsöt az első hat gárda között. Pálos-Bognár Barbarával kifejezetten jó kapcsolatot ápolok, játszottunk korábban együtt, közel lakunk egymáshoz, régi, aktív kapcsolat a miénk. A többieket a pályáról ismerem, egy nagyon jó kis társaság, csak jókat hallok róluk. Jól kontrollálja Dani a csapatot, amelyben a rutinos vezéregyéniségektől a tehetséges fiatalokig minden megtalálható. Azon leszek, hogy a rutinommal erőssége legyek a keretnek, az átlövéseken, betöréseken túl kifejezetten szeretem kiszolgálni a társakat, már most látom a helyemet a budaörsi játékrendszerben.“ Debreczeni-Klivinyi Kinga

Névjegy:
Debreczeni-Klivinyi Kinga
Poszt: balátlövő, irányító
Mezszám: 15
Született: Budapest, 1992. március 31.
Magasság/súly: 173 cm / 66 kg
Korábbi klubjai: Vasas, Vác, Érd, FTC, Siófok
Válogatottság: aktív felnőtt válogatott (71 mérkőzés)

Moyra-Budaörs Handball 2023/2024
Játékos bejelentések: 
– Vártok Ramóna
– Mistina Kitty
– Debreczeni-Klivinyi Kinga
– Szekerczés Luca
– Schneider Éva
– Gorilska Liliia
– Hudák Emma
– Szabó Anna
– Uhrin Lili
Pálos-Bognár Barbara

Élő szerződéssel rendelkező játékosok: 
– Szabó-Májer Krisztina (jobbszélső)
– Vártok Tamara (jobbszélső)
– Gergely-Zsigmond Vivien (irányító)
– Bánfai Virág (irányító)
– Mlinkó Zsófia (irányító)
– Szabadfi Ágnes (beálló)
– Nagy Lívia (beálló)
– Tóth Melinda (balszélső)

K&H női kézilabda liga 2024/2025

M
GY
D
V
LG
KG
GK
Pont
1
ftc fradi FTC-Rail Cargo Hungaria
23
22
1
0
829
565
264
45
2
Győri Audi ETO KC
23
22
0
1
877
541
336
44
3
DVSC Schaeffler
19
17
2
4
749
618
131
36
4
esztergom MOL Esztergom
23
18
0
5
706
658
48
36
5
2297386-Váci NKSE logo Vác
23
12
0
11
677
687
-10
24
6
Motherson Mosonmagyaróvári KC
23
11
1
11
648
690
-42
23
7
Kisvárda Master Good SE
23
9
2
12
559
628
-69
20
8
szombathely Szombathelyi KKA
23
7
5
11
637
719
-82
19
9
Alba Fehérvár KC
23
8
1
14
629
664
-35
17
10
Dunaújvárosi Kohász KA
23
7
1
15
690
760
-70
15
11
hometeam Moyra-Budaörs Handball
23
6
2
15
610
719
-109
14
12
Unknown Vasas SC
23
5
1
17
623
757
-134
11
13
TAPPE-Békéscsabai ENKSE
23
4
2
17
629
721
-92
10
14
MTK Budapest
23
4
0
19
627
763
-136
8

Sütihasználat

Weboldalunkon különböző sütiket (cookie-kat) használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a lehető legjobb felhasználói élményt tudjuk számodra nyújtani. További információt az adatkezelési tájékoztatónkban találsz.