Szekerczés Luca és Schneider Éva is hosszabbított – 2023/2024 MBH IV. rész

Mindkét jobbátlövőnk megtoldotta plusz egy évvel nyáron lejáró kontraktusát!

Szekerczés Luca komoly rutinnal rendelkező jobbátlövő, korábban a Ferencvárosban, Siófokon, Dunaújvárosban, az MTK-ban és Szombathelyen is kézilabdázott. Németországban a Thüringer HC mellett a Metzingent erősítette, pályára lépett többször a női felnőtt válogatottban. Luca 2022. nyarától dolgozik a Moyra-Budaörs Handball sikeréért.

„Nagy reményekkel, nyitottan, hosszútávú tervekkel éreztem Budaörsre. Szerettem volna a sűrű költözésekben és klubváltásokban gazdag időszakot lezárni és stabilizálni a helyzetemet a családom, barátaim közvetlen közelében. Ma már bátran kijelentem, hogy megtaláltam a számításomat a klub kötelékein belül, nagyon jól érzem magam. Egységes felnőtt keretünk van, a pályán és azon kívül is egy húron pendülünk. Rendezettek a viszonyok, korrekt, jó kapcsolatunk van a szakmai stábbal és a vezetőséggel egyaránt. Messze még a szezon vége, de az első félévben mutatott játék alapján reális cél lehet a középmezőnyhöz tartozás. A három nagy után most kezdődik számunkra a bajnokság második fele, ahol igazán megmutathatjuk. Ráadásként ott van a Magyar Kupa negyeddöntő is, ami komoly lehetőségekkel kecsegtet. Lett volna ugyan lehetőségem a váltásra, de hálás vagyok a bizalomért, hogy a jövő terveinek megvalósításában is számítanak rám Budaörsön. Az már most látszik, hogy jövőre még erősebbek leszünk. Szeretném stabilizálni a játékomat és a folyatásban még többet megmutatni a valós tudásomból.“ Szekerczés Luca 

Névjegy:
Szekerczés Luca
Poszt: jobbátlövő
Mezszám: 9
Született: Bonyhád, 1994. június 18.
Magasság/súly: 178 cm / 77 kg
Korábbi klubjai: Szekszárd, Ferencváros, Siófok, Metzingen (német), Dunaújváros, MTK, Thüringer HC (német), Szombathely
Válogatottság: korábbi korosztályos válogatott, 4x magyar felnőtt válogatott

Schneider Éva NB I/B-s gólkirálynőként érkezett 2021. júliusában Budaörsre. 2019-es térdsérülését követően Csurgón Skaliczki László értő kezei között felépítette magát, hogy élete formájában vágjon neki az újabb élvonalbeli kalandnak. Többször is járt már az NB I-ben, ám az igazi áttörés Budaörsön várt rá.

„Örülök neki, hogy a szakmai stáb és a klubvezetés is elégedett a játékommal és felajánlották a hosszabbítás lehetőségét. Az érzés kölcsönös volt, én is nagyon szerettem volna a csapat kötelékein belül maradni. Ahogy tavaly is elmondtam, különleges dolognak tartom, hogy az élvonalban kézilabdázhatok, minden egyes meccs egy ajándék. Tudják ez ellenfelek, hogy számolni kell velünk, az első félévünk bebizonyította, hogy egy-két csapatot leszámítva bárki ellen lehet keresnivalónk. Remélem, a szezon második fele is hasonlóan eredményes lesz. Természetesen maradéktalanul nem vagyok elégedett a játékommal, mindig lehetne még jobban játszani. Igyekszem a rám bízott részfeladatokat a legjobb tudásom szerint elvégezni és folyamatosan fejlődni. Kezünkben van a sorsunk, a bajnokságban és a Magyar Kupában is megmutathatjuk még magunkat. Utóbbiban extrán motivált vagyok, nagy álmom lenne újra résztvenni egy Final 4-ban, ezúttal már nem epizódistaként.“ – Schneider Éva

Névjegy:
Schneider Éva
Poszt: jobbátlövő
Mezszám: 17
Született: Székesfehérvár, 1994. augusztus 16.
Magasság/súly:  179 cm / 70 kg
Korábbi klubjai: Siófok, Kispest, Szombathely, Szent István, Csurgó
Válogatottság: korábbi korosztályos válogatott, junior Eb-ezüstérmes

Moyra-Budaörs Handball 2023/2024
Játékos bejelentések: 
– Vártok Ramóna
– Mistina Kitty
– Debreczeni-Klivinyi Kinga
– Szekerczés Luca
– Schneider Éva
– Gorilska Liliia
– Hudák Emma
– Szabó Anna
– Uhrin Lili
Pálos-Bognár Barbara

Élő szerződéssel rendelkező játékosok: 
– Szabó-Májer Krisztina (jobbszélső)
– Vártok Tamara (jobbszélső)
– Gergely-Zsigmond Vivien (irányító)
– Bánfai Virág (irányító)
– Mlinkó Zsófia (irányító)
– Szabadfi Ágnes (beálló)
– Nagy Lívia (beálló)
– Tóth Melinda (balszélső)

K&H női kézilabda liga 2023/2024

M
GY
D
V
LG
KG
GK
Pont
1
Győri Audi ETO KC
21
19
0
2
740
483
257
38
2
FTC-Rail Cargo Hungaria
18
18
0
0
662
452
210
36
3
DVSC Schaeffler
18
15
0
3
566
444
122
30
4
Motherson Mosonmagyaróvári KC
17
14
0
3
574
470
104
28
5
Praktiker-Vác
18
10
0
8
502
482
20
20
6
hometeam Moyra-Budaörs Handball
21
9
1
11
566
605
-39
19
7
DKKA
20
8
0
12
526
605
-79
16
8
MTK Budapest
15
6
3
9
517
568
-51
15
9
Unknown Vasas SC
19
6
2
11
484
551
-67
14
10
Alba Fehérvár KC
18
5
2
11
492
566
-74
12
11
Kisvárda Master Good SE
18
5
1
12
456
512
-56
11
12
neka_logo_new NEKA
19
5
1
13
479
560
-81
11
13
TAPPE-Békéscsabai ENKSE
18
4
1
13
464
553
-89
9
14
1799883-tigris_kozarmisleny1000 Kozármisleny KA
19
1
1
17
415
592
-177
3

Sütihasználat

Weboldalunkon különböző sütiket (cookie-kat) használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a lehető legjobb felhasználói élményt tudjuk számodra nyújtani. További információt az adatkezelési tájékoztatónkban találsz.