New Wave: zsákban az első arany

Természetesen a XXIII. Nemzeti Strandkézilabda Bajnokság sem maradt klubunkhoz köthető együttes nélkül. A New Wave és a Moyra-Budaörs Handball immáron harmadik éve működteti közös strandprojektjét, melyben jelenleg is aktív és egykori budaörsi játékosok, szakemberek alkotják a női felnőtt mezőnyben vitézkedő gárda gerincét. Sőt az idei összetétel minden korábbinál jobban köthető a Budaörsi Kézilabda Családhoz. Két kvalifikációs fordulót, a Magyar Kupát és az első (arany)éremszerzést követően beszélgettünk Kemény Andrea vezetőedzővel!

Mit kell tudnunk a NW idei összetételéről, hátteréről?
Idén gyakorlatilag teljes mértékben megvalósítottuk azon korábbi elhatározásunkat, hogy a saját utánpótlásunkat beépítjük a felnőtt csapatba. Az MBH serdülő alakulata adja a keret gerincét, őket további budaörsi fiatalok és egy-egy rutinosabb kézilabdázó segíti. A négy tapasztaltabb játékos közül is három korábban nálunk játszott. A Moyra-Budaörs Handball biztosítja az induláshoz szükséges hátteret, az edzéslehetőséget és a nevezési díjakat. Az utazás és szállás terheit viszont önköltségen vállaltuk. Hálás vagyok a szülőknek, hogy komoly anyagi terhek mellett is ennyire elkötelezettek az irányunkban.

Hogy néz ki a nyári programotok?
Agárdon, a hajdúnánási Magyar Kupán és Keszthelyen ott voltunk, most hétvégén készülünk a Lupára. Balatonakarattya és Balatonboglár kimarad, majd július 22-23-án Salgótarjánban lesz jelenésünk. A sort a vonyarcvashegyi Országos Döntő zárja. A keszthelyi eredményünkkel gyakorlatilag biztossá vált a részvételünk.

A NW történetének első éremszerzése rögtön a legfényesebb. Rohamtempóban gyűjtitek a pontokat?
Valóban jól állunk! Ismerős a közeg, a mezőny gyakorlatilag változatlan. Egy csapat tűnt el, és az Alba Fehérvár KC utánpótlása jelent meg friss résztvevőként. Nagyon ügyesek a lányok, büszke vagyok rájuk. Azért érződik a fiatalokon, hogy tavaly már belekóstoltak a felnőtt bajnokságba. Egy hetedik és egy nyolcadik helyezés után végre Keszthelyen tökéletesen kijött a lépés és felértünk a dobogó tetejére. Nyílván a helyén kell kezelni a sikert és alázatosan folytatni a dolgunkat.

Milyen végeredménnyel lennél elégedett? 
Reális elvárásnak tartom, hogy idén már az 1-8. hely valamelyikét megcsípjük a fináléban. Nem félünk a munkától, keményen dolgozunk, hogy kihozzuk magunkból a maximumot, meglátjuk, ez mire lesz elég. 

New Wave (2023)

Játékoskeret:
Barta Tímea (MBH LU17), Csorba Tímea (MBH LU17), Debreczeni Lora (MBH LU17), Dolnay Lili (MBH LU17), Gerzanics Csenge (LU14), Gerzanics Villő (MBH LU17), Hegedűs Lilla (korábban MBH), Jakab Anna (MBH LU17), Lipovics Gabriella (korábban MBH), Kanti Zsófi (MBH LU17), Medveczky Noémi (korábban MBH), Spinner Jázmin (MBH LU17), Sugta Eszter (MBH LU17), Tamás Patrícia (MBH LU14), Tamás Petra (MBH LU17), Tóth Emma (MBH LU17), Zóka-Győri Viktória (Hévízi Sportkör)

Szakmai stáb:
Kemény Andrea – vezetőedző
Hajdu Tamás – edző
Halmos Nikolett – masszőr

K&H női kézilabda liga 2023/2024

M
GY
D
V
LG
KG
GK
Pont
1
FTC-Rail Cargo Hungaria
4
4
0
0
157
93
64
8
2
Győri Audi ETO KC
5
4
0
1
182
125
57
8
3
DVSC Schaeffler
4
4
0
0
123
84
39
8
4
Motherson Mosonmagyaróvári KC
4
3
0
1
130
111
19
6
5
Kisvárda Master Good SE
5
3
0
2
124
135
-11
6
6
hometeam Moyra-Budaörs Handball
4
2
0
2
118
122
-4
4
7
Unknown Vasas SC
4
2
0
2
102
109
-7
4
8
Praktiker-Vác
4
2
0
2
98
113
-15
4
9
DKKA
4
2
0
2
107
134
-27
4
10
1799883-tigris_kozarmisleny1000 Kozármisleny KA
4
1
0
3
101
109
-8
2
11
neka_logo_new NEKA
4
1
0
3
95
107
-12
2
12
TAPPE-Békéscsabai ENKSE
4
1
0
3
107
136
-29
2
13
Alba Fehérvár KC
4
0
0
4
109
135
-26
0
14
MTK Budapest
4
0
0
4
100
140
-40
0

Sütihasználat

Weboldalunkon különböző sütiket (cookie-kat) használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a lehető legjobb felhasználói élményt tudjuk számodra nyújtani. További információt az adatkezelési tájékoztatónkban találsz.