Ahogy arról korábban több ízben is beszámoltunk, február 25-től Golovin Vlagyimir kerete az áprilisi olimpiai selejtezőkre készült Telkiben. A program részeként válogatottunk két EHF Euro Cup mérkőzést is játszott, Tatabányán és Gümligenben is magabiztosan legyőzte a svájci nemzeti csapatot. Kedden a Budaörsre visszatérő Debreczeni-Klivinyi Kinga adott helyzetjelentést honlapunknak!
„Régen találkoztunk így teljes létszámban, klassz volt újra időt tölteni a lányokkal. Hamar fejest ugrottunk hétfőn a munkába, kondiztunk, délután pedig már labdás edzésen vettünk részt. Komoly iramban dolgoztunk, tényleg mindenki úgy harapott, mintha másnap lenne az olimpiai selejtező. Szerdán itthon magabiztos játékkal, nagyarányú győzelmet arattunk Svájccal szemben. Kifejezetten jól éreztem magam a pályán, akadtak ugyan kihagyott helyzeteim, de összességében hasznos kis meccset játszottunk. Pozitív megerősítést is kaptam, hogy jól mozgattam a csapatot. Csütörtökön visszatértünk Telkibe, majd másnap utaztunk Svájcba. A szokásostól eltérően zökkenőmentesen utaztunk, hamarabb odaértünk, mint terveztük, így zavartalanul tudtunk még kint edzeni egyet este. Szombaton az első félidő nem volt igazi, csak a fordulás után tudtuk összekapni magunkat. Nyilván ezek a találkozók teljes mértékben alá voltak rendelve a felkészülésnek, többet kísérleteztünk, mint általában. Vannak még hiányosságok, de úgy gondolom, összességében biztató a játékunk. A közvetlen felkészülés során április elején összecsapunk még Norvégiával és Ausztriával, majd következnek a sorsdöntő meccsek Debrecenben.“ – Debreczeni-Klivinyi Kinga, MBH
EHF EURO Cup mérkőzések:
Magyarország – Norvégia 31-38 (17-19)
Ausztria – Magyarország 32-34 (15-19)
Magyarország – Svájc 38-26 (16-14)
Svájc – Magyarország 27-35 (16-17)
Április 4. (csütörtök) 19:15 Norvégia – Magyarország
Április 6. (szombat) 17:00 Magyarország – Ausztria
Női olimpiai selejtező, 1. csoport, Debrecen:
Április 11. (csütörtök)
15:30 Magyarország – Kamerun
18:00 Svédország – Japán
Április 12. (péntek)
18:00 Svédország – Magyarország
20:30 Japán – Kamerun
Április 14. (vasárnap)
16:45 Kamerun – Svédország
19:15 Magyarország – Japán
Hajrá Magyarország!
(Fotók: Kovács Anikó, Cseh Péter)