Liliia két győzelemmel tért vissza az ukrán válogatottba

Liliia Gorilska a válogatott szünetben két Európa-bajnoki selejtezőt játszott az ukrán nemzeti csapattal. Szlovákiában három nap alatt kétszer találkoztak Izrael legjobbjaival. A Budaörs rutinos beállója nyilatkozott a sikeres kalandról honlapunknak. 

„Rövid szünet után nagy örömömre újra válogatott meghívót kaptam az ukrán nemzeti csapatba. Tapasztalt, rutinos játékosként tértem vissza az erősen megfiatalított, újjáépülő keretbe. Szerencsére nem voltam egyedül ebben a vezérszerepben, mások is tudták segíteni az ifjú tehetségeket. 10-12 új játékos rendszerbe építése komoly kihívás lenne minden együttes számára. Nagy izgalom előzte meg az összetartásunkat, a szövetségi kapitány saját döntéséből távozott a pozíciójából két nappal a találkozó előtt. Gyorsan megoldást kellett találni, így a szövetség elnöke ugrott be a helyére, ő irányította a csapatot az izraeliek ellen. Néhány labdás, taktikai edzés után Ukrajnából Szlovákiába utaztunk a két Eb-selejtezőre. Nagyon fontos volt számunkra ez a két győzelem, az izraelieken kívül a németekkel és szlovákokkal közös kvartettben. A rövid idő ellenére egész jól összeért a keret, mindenki belerakta a tudása legjavát. Három nap alatt két kemény meccset játszottunk az izraeliekkel. Az elsőn főleg védekezésben, a másodikon a ziccer értékesítésben hibáztunk sokat, de a lényeg, hogy nyertünk. Sikerült hamar felvennem a ritmust, jól működtek a páros kapcsolatok, az együttműködés a társakkal. Számítottak rám, sok időt töltöttem a pályán. Boldoggá tesz, hogy ilyen jól sikerült a visszatérés. Áprilisban a németekkel és a szlovákokkal játszunk még a folytatásban. Mindenképpen szeretnénk megőrizni minimum a második továbbjutást érő helyet.“ Gorliska Liliia, MBH

Európa-bajnoki selejtező mérkőzések:
Izrael – Ukrajna 27–28 (13–14)
Ukrajna – Izrael 32–28 (19–14)

A 2. selejtező csoport aktuális állása:
1. Németország 6 p
2. Ukrajna 6 p
3. Szlovákia 2 p
4. Izrael 0 p

A csoportok első két helyezettje és a legjobb harmadikok jutnak ki a kontinensviadalra.

A 2024-es női kézilabda-Európa-bajnokságot november 28. és december 15. között közösen rendezi Magyarország, Ausztria és Svájc. Ez lesz az első női kézilabda Eb, amelyen 24 csapat vesz részt.

K&H női kézilabda liga 2025/2026

M
GY
D
V
LG
KG
GK
Pont
1
Győri Audi ETO KC
8
8
0
0
287
188
99
16
2
ftc fradi FTC-Rail Cargo Hungaria
9
8
0
1
305
218
87
16
3
DVSC Schaeffler
8
8
0
0
261
180
81
16
4
esztergom MOL Esztergom
9
6
1
2
292
254
38
13
5
Alba Fehérvár KC
8
5
0
3
210
207
3
10
6
2297386-Váci NKSE logo Vác
8
4
1
3
227
226
1
9
7
szombathely Szombathelyi KKA
8
3
1
4
217
258
-41
7
8
Kisvárda Master Good SE
8
3
0
5
212
230
-18
6
9
Motherson Mosonmagyaróvári KC
8
2
1
5
201
201
0
5
10
Unknown Vasas SC
8
2
1
5
222
255
-33
5
11
hometeam Moyra-Budaörs Handball
8
2
1
5
193
235
-42
5
12
neka_logo_new NEKA
8
2
0
6
198
247
-49
4
13
Dunaújvárosi Kohász KA
8
0
2
6
209
242
-33
2
14
1799883-tigris_kozarmisleny1000 Kozármisleny KA
8
0
0
8
189
282
-93
0

Sütihasználat

Weboldalunkon különböző sütiket (cookie-kat) használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a lehető legjobb felhasználói élményt tudjuk számodra nyújtani. További információt az adatkezelési tájékoztatónkban találsz.