Az MTK ellen gyakoroltunk

Gyászszünet előzte meg az MTK elleni felkészülési találkozót csütörtök délután a BVUSS-ben. A fővárosi kék-fehérek állva hagytak minket az első játékrészben, ám fordulás után a mieinktől is láthattunk szép megmozdulásokat, biztató dolgokat. Meccsritmusban maradtunk, bő egy hét múlva folytatódik az élvonalbeli pontvadászat.

„Nyilván lelkileg nehéz helyzetben van a csapat, ám az életünk megy tovább, tenni kell a dolgunkat. Ritmusban akartunk maradni, hogy ne csak edzésekkel teljenek a napok. Össze kellett gyúrni a társaságot, így a válogatottaktól visszatérők több időt töltöttek a pályán. Az első játékrész nem a terveink szerint alakult, beragadtunk az elején. A második félidőben kaptam olyan dolgokat, amire tudunk építkezni, mindenkinek voltak jó megmozdulási, láttam tüzet, harcot. Jövő héten rá tudunk fordulni a bajnokság hajrájára, Kingával kiegészülve teljes mérkőzés üzemmódban tudunk dolgozni. Akad még bőven dolgunk.“ – Buday Dániel, MBH vezetőedző

Felkészülési mérkőzés
MTK Budapest – Moyra-Budaörs Handball 38–29 (22–11) 

K&H liga folytatás a mieinknek április 20-án Balatonbogláron a NEKA ellen!



Tempó Budaörs!
(Fotók: Bodnár Lajos)

K&H női kézilabda liga 2024/2025

M
GY
D
V
LG
KG
GK
Pont
1
ftc fradi FTC-Rail Cargo Hungaria
15
14
1
0
511
350
161
29
2
Győri Audi ETO KC
15
14
0
1
552
352
200
28
3
DVSC Schaeffler
15
11
2
2
484
384
100
24
4
esztergom MOL Esztergom
15
12
0
3
456
412
44
24
5
szombathely Szombathelyi KKA
15
6
4
5
423
448
-25
16
6
2297386-Váci NKSE logo Vác
15
7
0
8
437
454
-17
14
7
Kisvárda Master Good SE
15
7
0
8
383
425
-42
14
8
Motherson Mosonmagyaróvári KC
15
6
0
9
423
470
-47
12
9
Unknown Vasas SC
15
5
1
9
414
490
-76
11
10
Dunaújvárosi Kohász KA
15
4
1
10
443
495
-52
9
11
TAPPE-Békéscsabai ENKSE
15
3
2
10
417
477
-60
8
12
hometeam Moyra-Budaörs Handball
14
3
2
9
375
452
-77
8
13
Alba Fehérvár KC
14
3
1
10
366
397
-31
7
14
MTK Budapest
15
2
0
13
402
480
-78
4

Sütihasználat

Weboldalunkon különböző sütiket (cookie-kat) használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a lehető legjobb felhasználói élményt tudjuk számodra nyújtani. További információt az adatkezelési tájékoztatónkban találsz.