Június 19-én az Európa-bajnoki címvédő magyar válogatott részvételével elrajtol Észak-Macedónia fővárosában a 24. U20-as női világbajnokság! A mieink az ifjúsági világbajnok Dél-Koreával, Argentínával és Mexikóval játszanak a csoportkörben. A középdöntőbe a kvartettek első két helyezettje jut. A Budaörsről utazó Szabó Anna és Vártok Tamara teljesítményét extra figyelemmel követjük, továbbá nagyon szurkolunk a nyáron klubunkba igazoló Farkas Júliáért is. Cél az éremszerzés!
„Európa-bajnokként szeretnénk legalább az első négy közé kerülni, és azt gondolom, akkor lehetünk igazán elégedettek, ha éremmel térünk haza. Ez a csapat már többször, több éven keresztül bizonyított. Nagyon remélem, hogy ez is egy sikeres év lesz. Ez az utolsó világversenye ennek a társaságnak, ezért is nagyon fontos számomra, hogy éremmel térjünk haza.” – nyilatkozta az MTI-nek Szilágyi Zoltán szövetségi edző.
A magyar női juniorválogatott kerete:
Kapusok: ZAJ Klára (NEKA), IMRE Szofi (Érd), LAKATOS Réka (DVSC SCHAEFFLER)
Jobbszélsők: GÉM Léna (Kisvárda Master Good SE), VÁRTOK Tamara (Moyra-Budaörs Handball)
Jobbátlövők: FARKAS Júlia (Győri Audi ETO KC), KOVÁCS Anikó (Praktiker-Vác), PANYI Krisztina (Érd)
Irányítók: HORVÁTH Fanni (FTC-Rail Cargo Hungaria), CSERNYÁNSZKI Liliána (DVSC SCHAEFFLER)
Beállók: SZABÓ Lili (Kisvárda Master Good SE), KÖVÉR Luca (Alba Fehérvár KC), GAJDOS Petra (Dunaújvárosi KKA)
Balátlövők: VARGA Emília (Motherson-Mosonmagyaróvári KC), CSÍKOS Luca (Praktiker-Vác), FARAGÓ Lea (NEKA)
Balszélsők: SZABÓ Anna (Moyra-Budaörs Handball), TÖRÖK Fanni (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Szövetségi edző: SZILÁGYI Zoltán
Edző: KUDOR Kitti
Női U20-as világbajnokság, Szkopje, Észak-Macedónia, 2024. június 19-30.
Csoportbeosztás:
A-csoport: Románia, Hollandia, Brazília, Irán
B-csoport: Svájc, Egyiptom, Tunézia, Chile
C-csoport: Magyarország, Dél-Korea, Argentína, Mexikó
D-csoport: Dánia, Norvégia, Japán, Tajvan
E-csoport: Svédország, Csehország, Kína, Algéria
F-csoport: Franciaország, Németország, Spanyolország, Szerbia
G-csoport: Portugália, Montenegró, Guinea, Üzbegisztán
H-csoport: Angola, Észak-Macedónia, Izland, Amerikai Egyesült Államok
A magyar válogatott csoportmérkőzései:
Június 19. (szerda) 9:00 Magyarország – Argentína (tv: Sport1)
Június 20. (csütörtök) 13:30 Mexikó – Magyarország (tv: Sport1)
Június 21. (péntek) 13:30 Magyarország – Dél-Korea
(A csoportok első két-két helyezettje jut a középdöntőbe.)
A további menetrend:
Középdöntő: június 23-25.
Negyeddöntők: június 27.
Elődöntők: június 28.
Döntő, helyosztók: június 30.
Hajrá Magyarország!
(Forrás: MKSZ, fotó: Cseh Péter)