Ahogy arról több ízben beszámoltunk, a budaörsi Szép Nórával soraiban a magyar női ifjúsági kézilabda-válogatott augusztusban bronzérmet szerzett a Kínában rendezett korosztályos világbajnokságon. Nóri a hét elején visszatért Budaörsre, sőt már túl van egy felnőtt és egy ifjúsági bajnoki mérkőzésen. Saját nevelésű korosztályos világbajnoki bronzérmes játékosunk beszámolója honlapunknak!
Ez volt Nóri első korosztályos válogatott tornája, teljesítményét extra figyelemmel követtük!
„Érzelmi hullámvasúton ültem, miután áprilisban meghívást kaptam az ifjúsági válogatott összetartására, majd betegség miatt mégsem bizonyíthattam a felkészülési meccseken. Nagyon hálás vagyok a bizalomért, hogy ezután is számítottak rám és lehetőséget kaptam júniusban a felmérések során. Három hetes otthoni edzésprogram után sokat javultak az eredményeim, mégis kicsit izgultam a keretszűkítés előtt. Fantasztikus érzés volt, amikor megtudtam, hogy ott lehetek a tizennyolc utazó játékos között. Tartalmas együtt töltött hetek előzték meg a világversenyt. Balatonboglár, Győr és Lakitelek után az utolsó hat napban már Kínában készültünk. Az argentínok elleni nyitómeccs volt az első alkalom, hogy tétmérkőzésen magamra húzhattam a címeres mezt. Az izgalom rányomta a bélyegét a teljesítményemre, de a győzelmünk nem forgott veszélyben. Fokozatosan került le rólam a nyomás, ahogy teltek a napok, hogy egy világbajnokságon képviselhetem a hazámat. Sorra jöttek a győzelmek, ami magabiztosságot adott a folytatásra, egyre motiváltabbak voltunk abban, hogy éremmel a nyakunkban térjünk haza. Nagyon akartuk, mindenki küzdött érte. A spanyolok elleni elődöntőt követően volt egy kis elkeseredés természetesen, de a kesergés nem tarthatott sokáig, hiszen egy nap pihenő után jött a bronzmérkőzés. Sikerült rendezni a sorokat, fókuszáltan érkeztünk a pályára a franciákkal szemben. Büszkévé tett mindannyiunkat, hogy okos játékkal kiharcoltuk a harmadik helyet. Talán lehetett volna benne több is, de reális végeredmény született. Összességében teljesíthettem volna talán jobban is személy szerint, de ez most így sikerült. Mindent felvittem magammal a pályára. Rövid pihenő után jó érzésekkel érkeztem vissza Budaörsre. Várom az új szezon kihívásait, az MBH mellett idén is lehetőséget kapok Szigetszentmiklóson az NB I/B-s tapasztalatszerzésre. Mindent megteszek majd, hogy a játékommal egy nap kiérdemeljem a junior válogatott meghívót is.“ – Szép Nóra, Moyra-Budaörs Handball
A világbajnokság végeredménye: 1. Spanyolország, 2. Dánia, 3. Magyarország, 4. Franciaország, 5. Németország, 6. Szerbia, 7. Horvátország, 8. Japán, 9. Csehország, 10. Norvégia, 11. Brazília, 12. Montenegró, 13. Svédország, 14. Svájc, 15. Kína, 16. Hollandia, 17. Románia, 18. Argentína, 19. Dél-Korea, 20. Ausztria, 21. Egyiptom, 22. Tajvan, 23. Koszovó, 24. Nigéria, 25. Izland, 26. Angola, 27. Kazahsztán, 28. India, 29. Chile, 30. Guinea, 31. Kanada, 32. Grönland
A magyar női ifjúsági válogatott mérkőzései az U18-as világbajnokságon:
Csoportkör:
Magyarország-Argentína 31-18 (14-9)
Kazahsztán-Magyarország 9-45 (5-22)
Magyarország-Norvégia 30-26 (17-10)
Középdöntő:
Magyarország-Kína 26-22 (14-11)
Dánia-Magyarország 25-27 (14-13)
Negyeddöntő:
Magyarország-Szerbia 29-24 (16-11)
Elődöntő:
Magyarország-Spanyolország 16-19 (7-12)
Bronzmérkőzés:
Franciaország-Magyarország 24-25 (13-16)
A magyar női ifjúsági válogatott kerete:
Kapusok: Grebenár Réka (NEKA), Lukács Boglárka (Bajnok DSE Nemesvámos), Majoros Gréta (PC Trade Szegedi NKE)
Jobbszélsők: Papp Dorka (Ferencvárosi TC), Varga Dalma (Győri ETO KC)
Jobbátlövők: Fazekas Virág (NEKA), Kriston Kíra (NEKA)
Irányítók: Keceli-Mészáros Renáta (Győri ETO KC), Pálmai Liza (Érd NK), Rédecsi Polett (Győri ETO KC)
Beállók: Seres Liza (NEKA), Szép Nóra Viktória (Moyra-Budaörs Handball)
Balátlövők: Balogh Veronika (Ferencvárosi TC), Kacsó Noémi (Praktiker-Vác), Szeibert Anna (Ferencvárosi TC), Vári Arina (Győri ETO KC)
Balszélsők: Bede Fanni (Ferencvárosi TC), Mihály Hanna (NEKA)
Szövetségi edző: Bohus Beáta
Hajrá Magyarország!
(Fotó: Mandatory Credit © Sasa Pahic Szabo / kolektiff, Mandatory Credit © Nebojsa Tejic / kolektiff)
#kezilabda #u18 #valogatott #korosztalyos #vilagbajnoksag #budaors #tempobudaors