Tarolt a kézilabda! A budapesti Operaházban tartott 67. M4 Sport – Az Év Sportolója Gálán a hagyományos csapatok versenyében az Európa-bajnoki bronzérmes, olimpiai hatodik helyezett női kézilabda-válogatott lett a győztes, az év edzőjének pedig az együttes szövetségi kapitányát, Golovin Vlagyimirt választották. Kiemelt szeretettel gratulálunk a budaörsi Szöllősi-Schatzl Nadinenak és Debreczeni-Klivinyi Kingának!
„Hosszú út vezetett idáig, sok tanulás, köszönöm mindenkinek, aki rám szavazott, és aki segített, hiszen ez közös munka, nehéz, és kitartónak is kell lenni. Nagyon sok jó edző dolgozik itthon, az ő munkájuknak is köszönhetően vagyok itt. Ezért is kértem a díj átvételekor, hogy minden magyar edzőnek szóljon a taps.” – Golovin Vlagyimir, szövetségi kapitány
„Óriási siker ez számunkra, hiszen rendkívül erős volt a mezőny ebben a kategóriában is. Köszönjük mindenkinek, aki hitt bennünk és támogatott minket! Hullámzó négy év van mögöttünk, de most nagyon boldogok vagyunk. Köszönjük a szavazatokat, köszönjük a szurkolóknak és családjainknak, akik mindig mögöttünk állnak. Köszönet a minket segítő stáb tagjainak, és azoknak is, akik az elmúlt években segítettek minket! „ – Böde-Bíró Blanka, csapatkapitány
Az év csapata (hagyományos csapatsportágak):
Női kézilabda-válogatott (2024-ben Európa-bajnoki bronzérmes, olimpiai 6.)
Az Eb-bronzérmes és az olimpiai hatodik. helyezett csapat tagjai: Albek Anna, Bordás Réka, Böde-Bíró Blanka, Csíkos Luca, Debreczeni-Klivinyi Kinga, Faluvégi Dorottya, Füzi-Tóvizi Petra, Győri-Lukács Viktória, Janurik Kinga, Juhász Gréta, Kácsor Gréta, Klujber Katrin, Kuczora Csenge, Márton Gréta, Papp Nikoletta, Pásztor Noémi, Petrus Mirtill, Simon Petra, Szemerey Zsófi, Szöllősi-Schatzl Nadine, Tóth Nikolett, Vámos Petra
Szövetségi kapitány: Golovin Vlagyimir
Edző: Szilágyi Zoltán, Pigniczki Krisztina
Kapusedző: Tatai Péter
Erőnléti edző: Holanek Zoltán, Szűcs Martin
Orvos: Dr. Lohner Balázs, Dr. Balázs Máté
Masszőr: Sándor Dániel, Márkus-Maszarek Dóra
Technikai vezető: Pásztor Zsófia
Szívből gratulálunk!