A két pontért utazunk Soroksárra

0
47

A K&H liga 20. fordulójában a Budaörs Handball rendhagyó időpontban, vasárnap délelőtt 11:30-tól a sereghajtó Kispest NKK soroksári otthonában lép pályára. Mihály Attila szerint az a csapat fog nyerni, amely legyőzi önmagát és sikeresen túllép a saját problémáin, míg Béki Nagy Bertalan őrületes tempójú meccsre számít. A két vezetőedző mellett Andrási Brigitta és Balog Beáta is nyilatkozott honlapunknak. A találkozót élőben közvetíti az M4 Sport és az m4sport.hu.

A Budaörs Handball 19 fordulót követően 5 győzelemmel, 2 döntetlennel és 12 vereséggel a tabella 11. helyén áll. Történetünk során másodszorra találkozunk a hazai élvonalban a Kispesttel, novemberben Budaörsön 26-26-os döntetlennel zárult az összecsapás. A bajnokin túl a 2016/2017-es szezon során a Magyar Kupában és egy dorogi bemutató mérkőzés keretein belül is legyőztük Béki Nagy Bertalan együttesét.

„Tisztában vagyunk vele, hogy a Kispest egy nagyon szívós csapat, amely minden szalmaszálba belekapaszkodik majd, hogy otthon tartsa a két pontot. A keretek változtak az őszi összecsapások óta, nincs két egyforma mérkőzés, nem lehet komoly következtetéseket levonni a korábbiak alapján. Elsősorban továbbra is önmagunkkal és a saját játékunkkal foglalkozunk. Biztosan nem lesz elegendő 60-70%, most is a tudásunk legjavát kell adnunk ahhoz, hogy győztesen hagyjuk el a pályát. A 11:30-as kezdés rendhagyó ugyan, de a televíziós közvetítés és a nagy nyilvánosság feldob mindenkit, remélem ez a színvonalra is rányomja majd a bélyegét. Úgy gondolom, az a csapat fog nyerni, amely legyőzi önmagát és sikeresen túllép a saját problémáin.”Mihály Attila, Budaörs Handball vezetőedző

„Az ETO elleni előrehozott találkozó miatt a hétvégén mi nem játszottunk, így fokozottan ki vagyunk már éhezve egy jó bajnoki meccsre. Kemény, jól felkészített ellenfélnek tartom a Kispest együttesét. Az idei szezonban már kétszer is találkoztunk, a bajnokságban és a Magyar Kupában is küzdelmes meccset játszottunk velük, erejüket bizonyították a budaörsi döntetlen során. Hazai pálya ide vagy oda, ezúttal nem engedhetjük meg, hogy pontot szerezzenek ellenünk.”Andrási Brigitta, Budaörs Handball

A feljutást követő első élvonalbeli szezonjából lejátszott 19 találkozó során 3 pontot gyűjtött a Kispest NKK. Hazai pályán még nem nyertek a bajnokságban, idegenben verték az MTK Budapestet és raboltak egy pontot tőlünk Budaörsről. Leggólerősebb játékosuk eddig Balogh Beáta, aki 18 meccsen 77 találatig jutott.

„A Budaörs Handball elismerésre méltó teljesítményt nyújt a bajnokságban, nem csak kötelezőket, de bravúrokat is hoztak. Mi ebben sajnos elmaradtunk tőlük, az elmúlt hetekben ráadásul többször is magunkat hoztuk lehetetlen helyzetbe. A pályán talán kisebb a különbség, mint pontokban, így jó, őrületes tempójú meccsre számítok.”Béki Nagy Bertalan, Kispest NKK vezetőedző

„Nagyon küzdelmes meccset várok. Az őszi szezonban sajnos sok hibával játszottunk, de így is el tudtunk hozni egy pontot Budaörsről. Most azon leszünk, hogy a hátralévő meccseken felszabadultan és jól kézilabdázzunk. Nekünk nincs veszíteni valónk, de az ellenfélnek nagyobb a teher a vállán. Reméljük a hazai közönségnek sikerül végre örömet okozni, és itthon is pontokat szerezni.”Balog Beáta, Kispest NKK

A vasárnapi találkozót a B. Pech Katalin, Vágvölgyi Mária játékvezető páros vezeti.

A létesítmény adottságai miatt vendégjegyek erősen korlátozott számban lesznek elérhetőek, ám szükség esetén a szomszédos semleges szektort is megnyitják a szurkolók számára. Meccs és jegyinformációk ITT!

TEMPÓ BUDAÖRS!